Az internetadó nyomán kialakult országos hisztéria megnyugtató lezárása lehetne Rogán Antal szerdai nyilatkozata, amely szerint a Fidesz frakció a felső korlát bevezetését tartaná célravezetőnek. A lakossági előfizetésekkel kapcsolatban felmerült 700 forintos maximális összeg nem tűnik olyan mértékűnek, amely bedöntené a szolgáltatókat, ha pedig a kormány szándékai ellenére mégis sikerül azt áthárítani a fogyasztókra, (mint ahogy azt láttuk lényegében valamennyi korábbi szektorális különadó esetében), az sem rendítené meg a legtöbb háztartást.
Azonban az internet korlátozásának rémisztő lehetősége számos új kérdést vetett fel. A nemzetgazdasági tárca közlése szerint a kormány célja, hogy ne a munkát, hanem a fogyasztást adóztassa, amely megállapításnak számos termék és szolgáltatás esetében lehet létjogosultsága, de az internet pont nem ilyen. A netezés ugyanis nem döntés kérdése, az internet nem cigaretta, nem sör és nem chips, amelyet nagyjából addig lehet adóztatni, amíg az nemzetgazdasági szempontból előnyös. Sajnos, a kormányzati kommunikáció azt sugallja, hogy a döntéshozók nem látnak túl az internet facebookos és cicás videós részén, amely tartalmak fogyasztásához egyébként ugyanúgy jogunk van, mint dolgozni, tanulni vagy művelődni a világháló segítségével.
Alternatív valóságérzékelésről árulkodik a közlemény azon mondata is, hogy felvetődött az alacsony adatforgalom adómentessége. Ki dönti el, hogy mi számít alacsony adatforgalomnak miután ahány ember, annyi internethasználati szokás létezik? Ha valóban egy bizonyos forgalom felett adóztatnak, azzal legfeljebb szűkítik a kárvallottak körét, de a lényegen nem változtat. Az e-mailek olvasása még belefér, de nagyméretű applikációk letöltése már nem?
Mi lesz a torrentezőkkel?
Jelen cikkben eltekintenénk a fájlcserével kapcsolatos etikai kérdések boncolgatásától. A torrentezés létezik, egyre többen használják és ne legyen kétségünk afelől sem, hogy azok, akik a szolgáltatók drágább csomagjait rendelik meg brutális le- és feltöltéssel, nem azért nyúlnak mélyebben a zsebükbe, hogy például az mfor.hu cikkei 2 milliszekundummal gyorsabban töltődjenek be. Ha pedig a kormányzat valóban adatforgalom szerint szeretne differenciálni, akkor a fájlcserélők a többszáz gigás, sőt az igazán elszánt visszatöltők esetében terás mennyiségekkel egészen biztosan nem a kegyelt csoportba tartoznak majd.
Bizakodásra az adhat okot, hogy a szolgáltatók, akik a gyorsabb és drágább csomagokat pont a komoly forgalmat bonyolítóknak tudják eladni, nem érdekeltek abban, hogy több 10 ezer forintos extra költségekkel elriasszák ezeket az ügyfeleket. Persze ez is csak egy bizonyos közteherviselési kötelezettségig igaz.
Van akiknek 700 forint is sok
Közhelyszerű megállapítás, hogy Magyarországon óriási a digitális szakadék, amely komoly gátja a társadalmi mobilitásnak. A kormányzati cél pedig nem lehet más, mint ennek felszámolása. Minden ezzel ellenkező lépés azt a képzetet erősíti, hogy a hatalom nem érdekelt az internet hazai elterjesztésében és az információ, illetve a vélemény szabad áramlásában. Több millióan élnek ma olyanok Magyarországon, akik pusztán anyagi okok miatt nem engedhetnek meg maguknak egy előfizetést, őket pedig minden forint, amelyet a szolgáltatók esetleg áthárítanak az adóból, egyre távolabb lök ettől. Ha az internetadó körüli felhajtásnak van valami értelme, akkor az az lehet, hogy az internetre végre ne egy felesleges luxuscikként tekintsünk, amely „megrontja a társadalmi kapcsolatokat” hanem alapvető emberi jogra függetlenül attól, hogy valaki a munkalehetőségek után kutat, vagy a 128 GB-os iPhone készülékéről készít biztonsági másolatot az iCloudban.
Szász Péter
mfor.hu
