3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az exportáló kis- és középvállalkozások esetén a tőkehiánynál és a szűkös állami támogatásnál is nagyobb problémát okoz a menedzsmentismeretek, és a külkereskedelemmel foglalkozó alkalmazottak hiánya - hangzott el a Magyar Külgazdasági Szövetség Konferenciáján hétfőn Budapesten.

Kilián Csaba, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a külgazdasági szakértelem alacsony szintje, elsősorban az üzleti szerződések megkötésénél és az adminisztratív ügyeknél, például a logisztika esetében okoz problémát.

A vezérigazgató elmondta: a Távol-Keletre irányuló élelmiszerexport esetén a bilaterális egyezmények megalkotása lenne sürgető feladat. Véleménye szerint a megújuló energiaágazatban a támogatáspolitika hiánya, a repülőgépiparban az engedélyeztetési eljárás hosszúsága tántorítja el a befektetőket.

Kilián Csaba, a konferencián ismertette az ITDH idén márciusban befejezett két éves, ágazati ügyfélmenedzsment programjának eredményeit. A program során az ITDH tanácsadói több mint kétezer exportőr kis- és középvállalkozást (kkv) kerestek fel.

A projekt során megállapították, hogy Magyarország 15 ezer milliárd forint összértékű exportjából, mindössze 18 százalékot bonyolítana a kkv-k, ugyanakkor ennek a körnek is mintegy 40 százaléka külföldi tulajdonú cég.

A kkv-k exporttevékenysége az élelmiszer-, a textil- és a fémiparban a legerősebb, de e téren feljövőben vannak a tudásalapú iparágak, például az élettudományok és a biotechnológia is.

A cégek meglévő - 80 százalékban uniós - export célpontjai nem változtak az elmúlt években, de a közeli jövőben célként megjelölt piacok között új irányok, így a Közel-Kelet és a Távol-Kelet szerepelnek - ismertette az ITD Hungary vezérigazgatója.

Kilián Csaba elmondta, hogy az ITDH és a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) a jövőben kiemelt figyelmet fordít a külkertechnikai ismeretek oktatására, továbbá fontosnak tartja a kkv-k klaszteresedésének erősítését.

Bátorfi Edit, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) főosztályvezetője kiemelte, hogy bár tavaly a legtöbb ágazatban a magyar export visszaesett, egyes területeken, így a mezőgazdaságban, a televíziók és a gázturbinák gyártása területén szinten tartás figyelhető meg.

A találkozón az MKSZ közzétette 2010. évi programját. A szövetség idei fő célkitűzése, a korábbi évekhez hasonlóan, hogy elérje egy önálló Külgazdasági Kabinet létrehozását - jelezte Dávid Imre, a szervezet elnöke.

Az MKSZ kiemelten fontosnak tartja egy, a jelenleg "Magyar Főnix" fantázianévvel ellátott állami intézmény létrehozását, amely a magyar kkv-k külgazdasági tevékenységének fejlesztésére jönne létre.

További kiemelt cél az MKSZ-nél, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) szerepének átértékelése, egyebek között a takarékszövetkezetekkel való szorosabb együttműködés lenne - mondta el Dávid Imre.

A kiemelt témák kapcsán a szövetség "Az exportképes kkv-k komplex támogatási programja" címmel egy tanulmányt is közzétett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!