2p

Idén nagyobb érdeklődés tapasztalható a munkaerőpiacon a frissdiplomások iránt. A cégek versenyképes fizetésért elsősorban az informatika, a számvitel, a pénzügy és az értékesítés területére keresnek munkaerőt – olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában.

A KarrierExpo a kiállítók száma alapján minden eddigi rekordot megdöntött, és a tavalyi évhez képest a műegyetemen is jóval több cég jelentkezett standdal, sőt, Európa harmadik legnagyobb integrált állásbörzéjén már hat külföldi vállalat is képviseltette magát. A kiterjedt kampány ellenére a látogatók száma nem növekedett a várt mértékben. A műegyetem rendezvényét becslések szerint 9-10 ezer fő látogatta meg, a Közgázon 6-8 ezer fő vadászott állásra.

A multinacionális cégek és nagyvállalatok mindkét állásbörzén több, mint háromezer állást kínáltak. Sok vállalat használja adatbázis-építésre a rendezvényeket, amelyből később a szakember-utánpótlásához szelektál. Idén az informatikai szektor bizonyos területein van szakemberhiány, ezért itt kiemelkedő fizetésre számíthatnak a pályakezdők. A legtöbb cég pénzügyi, számviteli és értékesítési szakembereket vesz fel, de nagy a kereslet a tanácsadási, az adminisztratív, a kontrolling, a logisztikai, a marketing, illetve a műszaki területen elhelyezkedni vágyók iránt is.

A frissdiplomások a Budapesti Corvinus Egyetem felmérése szerint átlagosan bruttó 216 ezer forint kezdő fizetésre és változatos béren kívüli juttatásokra, többnyire étkezési jegyre, sporttámogatásra, valamint élet- és baleset-biztosításra számíthatnak. A felmérések szerint a cégek komolyan veszik az élethosszig tartó tanulást, döntő többségük saját képzési rendszerrel is rendelkezik - számol be erről a Napi Gazdaság.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!