2p

Tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), ha a két fő követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás - jelentette be Gaskó István, a szakszervezet elnöke csütörtökön, a szakszervezeti elnökség ülését követően.

Megismételte: fő követelésük, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot tenne ki. Követelik továbbá a kiszervezett MÁV-leányvállalatoknál a 10 százalék kiszervezési pótlékot.

Gaskó István elmondta, hogy az egyeztetést a munkaügyi vitáról a MÁV-val pénteken folytatják, és kezdeményezik a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról is a tárgyalást.

Elhangzott: a munkabeszüntetés időpontját a következő elnökségi ülésen határozzák meg. Az elnökség a tárgyalások menetétől függően fog ülésezni.

A VDSZSZ elnöke elmondta: az elnökség értékelése szerint a MÁV felelőssége, hogy a fő követelésekről eddig nem született megállapodás. Úgy látják, a munkáltató részéről hajlandóság sincs a megegyezésre, ezért nyúlnak ismét a nyomásgyakorlás eszközéhez.

Gaskó István kitért arra, hogy a szakszervezet tíz napon belül tárgyalásokat kezdeményez Molnár Csaba közlekedési miniszterrel is.

A VDSZSZ elnöke a sajtótájékoztatón megjegyezte, nehezíti a tárgyalást - bár nem része a sztrájkkövetelésnek -, hogy a MÁV mindössze 1,8 százalék keresetnövekedést ajánl a 2009. évre, ami jelentősen alatta marad az Országos Érdekegyeztető Tanácsban emlegetett 4-5 százalékostól.

Gaskó István kitért arra, hogy a VDSZSZ szerint a közszféra követelési jogosak, ezért a következő időszakban összehangolják a lépéseiket az érintett szakszervezetekkel.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta: a MÁV rendszeresen azzal utasítja el a MÁV Cargo privatizációs bevételével kapcsolatos szakszervezeti követelést, hogy azt fejlesztésre használja. Eközben szerdán a közlekedési szakállamtitkár arról tájékoztatta a szakszervezetek képviselőit, hogy a Cargo privatizációs bevételéből a MÁV-nak meg kell vennie a BKV-tól a veszteséges HÉV-et.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!