4p

Az Európa Bajnokság alatt jóval többen ültek a tévékészülékek előtt, mint a múlt héten. A legnépszerűbb műsorok sem érték el az egymilliós nézőszámot.

Míg a nyári labdarúgó EB alatt időnként a fél ország a tévék képernyője előtt ült, addig a múlt héten a számok alapján komoly érdektelenség volt. A nézők visszatértek a kedvenc csatornáikra és a legnépszerűbb műsoroknak ismét a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest számított. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a nézőszámok nem csak a focimeccsek időnként 2 milliót is meghaladó szintjét, de saját korábbi számaikat sem érték el. A Barátok közt ugyanis a tavasz folyamán egy-egy epizód erejéig szinte minden héten átlépte az 1 milliós szintet, most viszont ettől jócskán elmaradva csak 864 ezer nézőig jutott.

Ennél is jóval alacsonyabb volt az RTL Klub másik napi műsorának, az Éjjel-nappal Budapestnek a nézettsége, hiszen ez a legjobban napon is csak 621 ezerig jutott. Igaz, a műsor nézői között a fiatalabbak felülreprezentáltak, és míg a teljes lakosságban a készülékek előtt ülők 18,3 százaléka nézte a – legtöbb embert elérő – pénteki epizódot, addig ugyanez a mutató a 18-49-es korcsoportban 25,4 százalékot tett ki.

Nem csak az RTL realityjére volt ugyanakkor jellemző, hogy nagyon nagy különbséget lehetett látni a különböző célcsoportok esetén. A most startolt Mozi+ például a Nagyfiúk 2 című filmmel a kereskedelmi célcsoportban közel 13 százalékos közönségarányt ért el, míg a teljes lakosság esetében csak 7,7-et. Fordított volt a helyzet a Duna TV legnézettebb műsorával, a Magyarország szépe címmel futó szépségkirálynő választással, amely a 4 éven felüliek körében a 16. legnézettebb műsor volt, ám a 18-49-es korcsoportnál nem fér be az első 50-be sem.

Visszatérve néhány gondolat erejéig a Mozi+ című csatornára, a TV2 csoport új filmcsatornája kimagasló nézettséggel indított. Már az első napon is minden kábelcsatornát maga mögé utasított esti filmjeivel, a Z világháborúval (7,6% SHR) és a Megtorló című filmmel (6,2% SHR). De ennél is magasabb számokat produkált a Nagyfiúk 2 és a Wall Street farkasa. Nagy kérdés persze, hogy milyen filmek vannak a tarsolyban, de a mennyiséggel állítólag biztosan nem lesz gond. A piaci pletykák szerint ugyanis a TV2 korábbi vezetése akkora filmcsomagra kötött szerződést, amellyel az anyacsatorna mellett több kábeltévét is meg lehet tölteni. Így az eddig a nagyok mögött háziversenyt rendező Cool és F+ biztos, hogy komoly konkurenst kapott. Kérdés persze, hogy inkább az RTL kábelcsatornáitól, vagy esetleg a két nagy tévétől fog nézőket elvinni a Mozi+, illetve a később induló új, TV2-höz kapcsolódó csatornák.

Ezek a hírességek keresik a legtöbb pénzt

Az RTL Klub a 28. héten egyelőre magabiztosan nyerte meg a főműsoridős nézettségi versenyt a kereskedelmi célcsoportban. A top50-es listából 34 helyet az RTL Klub, egyet-egyet pedig a Film+ és a Cool szerzett meg. Nem volt azonban teljes a csatorna sikere, hiszen a vasárnapi napon a TV2 főműsoridőben maga mögé utasította az RTL-t. A Jégkorszak 2-t és a Hirtelen 30-at ugyanis többen nézték, mint amennyien a Gagyi mamai és a Végképp eltörölni című filmekre kíváncsi volt.

Összefoglalva a 28. hét történéseit, azt láthattuk, hogy főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban az RTL átlagos közönségaránya 16,6 százalékos volt, míg a TV2-t átlagosan a készülékek előtt ülők 9,7 százaléka nézte. A dobogó harmadik fokára a Cool (5,8% SHR) került, míg a Film+ (5,6% SHR) ettől minimálisan maradt el. A Viasat3 (3,1% SHR) továbbra sem tud erősödni, míg a Duna TV (2,1% SHR) a kereskedelmi célcsoportban ismét nagyon gyenge volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!