2p

Nyárig folytatódhat az eredetileg téli-tavaszi közmunka, az első körben résztvevő települések vállalták, hogy a 7 600 közmunkást a márciusi határidő helyett júniusig foglalkoztatják - tájékoztatták a Közmunka Tanácsnál az MTI-t.

A Munkaerőpiaci Alap az eredeti 2,5 milliárd forintos keretet 4,5 milliárd forintra emelte, így lehetővé vált a további munkák finanszírozása.

A hagyományos nyári közmunkákon kívül 2006-tól már a téli közmunkák is segítik a hátrányos munkaerőpiaci adottságú térségekben a foglalkoztatást. Több közmunka ugyanis a hideg időben is végezhető, hasznos a településnek és keresetet jelent a munkanélkülieknek.

Így például szociális jellegű munkák szervezhetők a településeken, a közmunkások szerepet vállalhatnak az idős, rászoruló lakosok gondozásában, ételt szállítanak részükre, segítenek a bevásárlásban, takarításban, mosásban, tüzelő előkészítésében. Szervezhető közmunka télen állami és önkormányzati közintézmények felújítására, karbantartására, településüzemeltetési, tisztasági feladatokra, illetve a csapadékvíz, vagy belvíz csatornák tisztítására, helyreállítására, az utak karbantartására, a szemét összegyűjtésére, elszállítására, a parkosításra.

A múlt évben a hagyományos nyári közmunkák 23 ezer munkanélkülinek biztosítottak keresetet. Novembertől a leghátrányosabb területekről a kistérségi társulások, gesztor vagy települési önkormányzatok újabb 2,5 milliárd forintos keretre pályázhattak, s már a télen munkát biztosítottak több mint 7 600 munkanélkülinek. A második körben a 4,5 milliárd forintra emelt keretből júniusig gyakorlatilag ugyanennyien dolgozhatnak tovább az első körben közmunkákat szervező településeken. A pályázóknak az első körben 30-300 személy három hónapos foglalkoztatását kellett vállalni.

Az utóbbi évek sajátossága, hogy a közmunkák résztvevőit szakképzésbe is bevonják. Először ez még csak ajánlott volt, de ma már kötelező. A múlt évben például a 23 ezer közmunkásból 3 ezren végeztek el valamilyen tanfolyamot, így könnyebben juthatnak tartós munkához.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!