Tőzsdére vinnék, de mennyit ér majd?
A héten Gyurcsány Ferenc egyeztetett a jegybank, a versenyhivatal vezetőivel, valamint több kormánytaggal, és a megbeszéléseken az körvonalazódott, hogy MVM-et biztosan darabolnák, a MAVIR, mint rendszerirányító, illetve a hozzá tartozó vagyon, a vezetékhálózat nem maradhat a cégcsoporton belül. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke Nagy Zoltán arról szólt, hogy az új piaci struktúra feltétele a versenynek, ami a változtatások nyomán középtávon érvényesülhet. Szükségesnek tartja a villamosenergia rendszerirányító Mavir és a Mavir tulajdonában lévő hálózat leválasztását az MVM-csoportól, a hosszútávú áramvásárlási szerződések újratárgyalását piaczavaró elemek nélkül és a kapacitások felszabadítását. A kormány ebbéli eltökéltségét megerősítette Kákosy Csaba gazdasági miniszter is. Továbbra is cél azonban az MVM tőzsdére vitele.
Kaderják Péter szerint az árampiac liberalizációja eredetileg az MVM privatizációjának előkészítését szolgálta, mert az MVM vállalatcsoport erős és integrált cégként befolyásolni tudja a fogyasztói árat, eladása emiatt jelentős állami bevétellel kecsegtet. Ez a lehetőség a tervezett intézkedések függvényében még mindig fennáll. A piaci struktúra megváltoztatása hozzájárulna a nagyobb kínálathoz, ezzel az árak mérsékléséhez és a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez. A jelenlegi áramár ugyanis versenyhátrányt jelent az amúgy is mélyponton lévő magyar gazdaság számára - véli a REKK vezetője. Ugyanakkor a szervezeti változtatások csökkenthetik az MVM értékét, amely főként a társaságcsoport monopol helyzetén alapszik.
A pártok mást gondolnak
A bejelentés váratlanul ért, a kormány egyáltalán nem egyeztetett erről a szocialista frakcióval - tudatta lapunkkal Podolák György MSZP-képviselő, az energetikai albizottság elnöke. Leszögezte: tavaly az MVM "nemzeti vállalati" jellegét törvénybe foglalták, amin csak a parlament változtathat. Emlékeztetett, hogy az MVM-mel kötött megállapodások biztosították idén a lakossági áramár viszonylag alacsony emelkedését.
"Mostani intézkedéseivel a Magyar Villamos Művek (MVM) privatizálását és a közeljövőben várható újabb áremeléseket akarja a kormány és a miniszterelnök leplezni" - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa annak kapcsán, hogy felmentették Kocsis Istvánt, az MVM Zrt. vezérigazgatóját, illetve a kabinet szándékai szerint szerkezetileg átalakítják az energiaszolgáltató céget, és módosítják az árampiac működését. Fónagy János azt mondta, nem az MVM tehető felelőssé a kormányzati politika kudarcáért és az áramár emeléséért. A képviselő hozzátette: a kabinet elhatározta az MVM "feldarabolását", részleges vagy teljes privatizálását, valamint ennek érdekében vezetőinek menesztését.
VMI