
Az ügylet keretében 25 millió fontot fizetett a cég a szponzori titulusért, emellett a játékok során technikai eszközökkel is segítik majd a rendezőket. A svájci cég szerződésével immár a tervezett szponzori együttműködések 60 százalékát realizálták, közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
A főszponzorok közül biztos, hogy 2012-ben ott lesz a játékokon a McDonalds, a Visa, a Coca-Cola, a GE és az Atos Origin. Mellettük a brit szerencsejátékokat szervező National Lottery járul hozzá komolyabb összeggel az olimpia rendezéséhez.
A svájci számára egyébként az idén télen rendezett torinói játékok jelentették a debütációt. A társaság a nyári olimpiákat tekintve Pekingben mutatkozik be, a 2008-as esemény szponzorációjáról korábban már megegyezett az óragyártó és a NOB.