3p

A szakmai tapasztalat alapvető elvárás ma a munkaerőpiacon, még akkor is, ha az illető diplomáján még meg sem száradt a tinta. Van szerencsére néhány vállalat, amely lehetőséget biztosít a kezdőknek a tapasztalat szerzésére, irja a Világgazdaság.

A szakmai tapasztalat alapvető elvárás ma a munkaerőpiacon, még akkor is, ha az illető diplomáján még meg sem száradt a tinta. Van szerencsére néhány vállalat, amely lehetőséget biztosít a kezdőknek a tapasztalatszerzésre, írja a Világgazdaság.

Egyre több pályekzezdő már gyakorlati tapasztalatokkal kezdi az álláskeresést. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy már vannak olyan nagyvállalatok, amelyek nem bízzák másra pályakezdő dolgozóik alapképezését.Így működik ez például a PricewaterhouseCoopers esetében is: a még nem végzett egyetemisták, főiskolások számára folyamatosan, több területen biztosít szakmai gyakorlati lehetőséget. A szakterületeket illetően a könyvvizsgálat az, ahol már évek óta minden januárban és februárban dolgoznak gyakornokok, de emellett más területeken is akadhat hely számukra.

Végeredményben pedig mindkét fél jól jár, hiszen az illető diák beírhatja majd az önéletrajzába, hogy ő bizony rendelkezik szakmai tapasztalattal, a cég számára pedig 'jó merítési alapot' jelentenek a későbbi pályakezdő pozíciók feltöltésénél. A könyvvizsgáló cégeknél a januártól márciusig terjedő időszakban az elvégzendő munka a korábbi többszörösére nő, és az ekkor keletkező munkaerőhiányt segít áthidalni gyakornokok alkalmazása. A gyakornok eközben különösebb kockázat nélkül kipróbálhatja magát a mély vízben, miközben ezért még piacképes fizetést is kap, a szakmai tapasztalatról már nem is beszélve.

Több hazai cég a különféle témakörökre szakosodott közgazdászok vagy mérnökök jelentkezését várja. A szakmai gyakorlatot biztosító cégek sorához tavaly a Bábolna Rt. is csatlakozott. A 2003-as gyakornokprogram elsősorban frissdiplomás agrármérnökök, élelmiszer-ipari mérnökök és közgazdászok számára indult.

Aki a Matávnál szeretne frissdiplomásként (mérnök és/vagy közgazdasági végzettséggel) elhelyezkedni, annak érdemes a Rajtkő gyakornoki programra jelentkeznie. Mint azt Szepesiné Szarka Anetta, a Matáv menedzsmenttámogató munkatársa elmondta a Világgazdaságnak: fiatal pályakezdőként leginkább gyakornokokat keresnek. A 7 hónapos program első két hónapjában a vállalatcsoport minél mélyebb megismerése a cél. A program második felében a gyakornokok megismerik az általuk választott szakterületet és konkrét, felelősségteljes feladatokat látnak el, tudósít a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok
Semmire sem garancia ma már a diploma
Nincs szükség pályakezdő mérnökökre
Mennyit ér egy diploma

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!