2p

Az amerikai Wal-Mart üzletlánc azt tervezi, hogy egy partner bevonásával belép az orosz piacra, így kiveheti részét a több mint 140 milliárd dolláros élelmiszer-kiskereskedelmi piacból - írja az MSNBC.

Már többször szóba került a Wal-Mart oroszországi terjeszkedése, most azonban konkrét lépéseket tett a cég: az egykori német igazgatóra bízta, hogy készítse elő a cég belépését a kelet-európai fejlődő piacokra. Az új vezető - Stephan Fanderl - korábban a német Rewe Group szupermarkethálózatáért volt felelős.

A Wal-Mart amerikai igazgatója már tavaly októberben elemzőknek beszélt arról, hogy a vállalat szeretne belépni az orosz piacra, eddig azonban nem történtek konkrét lépések az ügyben. Szintén tavaly ősszel arról lehetett hallani, hogy a cég a Japánban és Németországban elszenvedett veszteségeket akarja kompenzálni az orosz piacon.

Oroszország mellett további fejlődő piacokat is célba venne a társaság, korábban lehetett hallani mexikói, közép-amerikai, kínai és indiai terjeszkedési tervekről. A vállalat szerint elsősorban azért van szükség a terjeszkedésre, mert az amerikai piac már nem nő olyan gyorsan, mint korábban. Ez igaz a többi fejlett piacra is, azokon is korlátozottak a lehetőségek a terjeszkedésre.

A Wal-Mart eladásainak háromnegyedét az Egyesült Államokban bonyolította tavaly, ezt az arányt akarja csökkenteni, hogy a cég kevésbé függjön az amerikai piactól. A nemzetközi eladások 17 százalékkal emelkedtek 2007-ben, miközben Amerikában csak 6 százalékkal tudta növelni bevételeit a cég.

Az orosz élelmiszerpiac 2006-ban 141 milliárd dollárt tett ki, az előrejelzések szerint 2010-ig évente mintegy 12 százalékkal fog nőni ez a szám. A UBS elemzői szerint a Wal-Mart két éven belül be fog lépni az orosz piacra, először vélhetően egy kisebb üzletláncot fog felvásárolni, majd abból kezd terjeszkedni.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!