2p

Zárt ajtók mögött találkozott Oszkó Péter pénzügyminiszter Oroszlányban a helyi kis- és középvállalkozások, valamint az ipari parkban letelepedett multinacionális cégek képviselővel csütörtökön.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Oszkó Péter elmondta: átfogó előadást tartott a vállalkozóknak az elmúlt egy év gazdasági és pénzügyi politikájáról, a költségvetést és a versenyképességet érintő intézkedésekről. Mint mondta, az eddig meghozott intézkedések gyümölcsei beérnek, stabil, kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás mellett megkezdődhet a gazdasági növekedés. A januári ipari termelési adatok alapján az egész éves, 0,2 százalékos gazdasági visszaesés már csak az első félévben érinti kedvezőtlenül a vállalkozásokat, a második félévben effektív növekedés valószínű. Különösen az export-orientált vállalkozások értékelhetik, tette hozzá, hogy az idén az export mintegy 5,5 százalékos felfutásra várható.

Ami a vállalkozók kérdéseit illeti, a pénzügyminiszter elmondta: a jövő évi esélyek mellett többek között arra voltak kíváncsiak, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az adóhatóság működését, milyen árfolyam segítheti a magyar gazdaság versenyképességét. Szó volt a hatékony illetve kevésbé eredményes élénkítő programokról, valamint arról, hogy Magyarországon nem az általános költségvetési engedékenység, hanem a célzott programok segíthetik a gazdasági fellendülést.

A Vértesi Erőmű Zrt. jövőjére, sorsára vonatkozó újságírói kérdésre a pénzügyminiszter azt válaszolta: nem lehet pusztán pénzügyi szempontok alapján döntést hozni. Tartós megoldásra van szükség, egy olyan átfogó tervre, amelyben minden tényezőt figyelembe vesznek a munkavállalók foglalkoztatásától kezdve Oroszlány távhőellátásáig.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!