1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

További mintegy 200 milliárd forint befektetésével öt év múlva minden magyar háztartás számára lehetővé válik a szélessávú internetcsatlakozás - mondta az informatikai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetője hozzátette: jelenleg a lakosság 85 százaléka érheti el potenciálisan a szélessávot, s további 1 millió számára kell még lehetővé tenni. Ez utóbbiak azonban olyan településeken laknak, ahol 3 ezernél kevesebben élnek. A miniszter elmondta: a fejlesztéseket elsősorban uniós forrásból kívánják megvalósítani.

Az uniós 15-ök átlagával összehasonlítva Magyarországon a rendszeresen internetezők aránya jelenleg 74 százalék, míg 2004-ben 51 százalék volt. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy az elmúlt két évben a négy legnagyobb magyar internetes portál látogatottsága megötszöröződött. A miniszter elmondta azt is, hogy 2006 végén a magyar háztartások 46 százalékában lesz számítógép, szemben a 2002. év végi 21 százalékkal. Míg 2003 márciusában a magyar háztartások 12 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel, tavaly a harmadik hó végén ez az arány már 22 százalék volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!