A vállalat a következő hat hónapban hajtaná végre a változtatást, mellyel a tervek szerint 590 millió dollárnyi költséget takarítana meg. Az átalakulás azonban 500 millió dollárba fog kerülni a következő néhány üzleti negyedév alatt - írja a BBC News. A társaság nagy riválisaitól, a piacvezető Delltől és a Hewlett Packardtól (HP) szeretne piaci részesedést visszahódítani.
Nehéz helyzetben a Sun
A tavalyi harmadik negyedévben a világ negyedik legnagyobb szervergyártójának számító Sun vesztesége 217 millió dollárra emelkedett az egy évvel azelőtti 28 millióról. A vállalat részvényei most mintegy 90 százalékkal érnek kevesebbet, mint a 2000-es dotcom-forradalom idején.
A Microsofttal csatázik a cég
2005 júniusában egy adattárolási nagyágyú, a Storagetek 4,1 milliárd dolláros felvásárlásával kívánta bevételeit növelni a társaság. Tavaly a cég a népszerű webes keresőt üzemeltető Google-lal is megállapodást kötött, melynek célja, hogy megtörje a Microsoft egyeduralmát a szövegszerkesztők és táblázatkezelők piacán.