2p

Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen a tartósan gyenge autóipari konjunktúra miatt 2005 végéig további 2 milliárd eurós megtakarítást irányzott elő. Ennek során a közeljövőben 5000 embertől szabadulna meg.

A VW 2005 végéig szólóan már korábban bejelentett egy 2 milliárd eurós megtakarítási tervet, így az előirányzott takarékosság 4 milliárd euró. Ezen kívül a VW világviszonylatban a jelenleg 335 ezer állás 3,5 százalékának megszüntetését tervezi. Mindez Bernd Pischetsreider elnök bejelentése szerint ez 5000 munkahelyet jelent. A konszern ezt nyugdíjazással és önkéntes távozással akarja elérni. A távozóknak csak 20 százalékát tervezik pótolni - mondta.

Az elnök szerint a Volkswagen 2004-ben túl akarja szárnyalni az egyszeri tételek előtti, közel 2,5 milliárd eurós tavalyi üzemi eredményét. Tekintve a növekvő árnyomást, a gyenge konjunktúrát és a kedvezőtlen árfolyamhatásokat, ez mindenképpen nagyra törő cél - mondta az elnök. Az új modellek magas indulási költségei, az erős euró és a brazíliai tevékenység szanálása terhelte tavaly a rendkívüli tételek nélküli eredményt. Így az 2,49 milliárd euró volt, 47 százalékkal kevesebb az előző évinél.

Egyszeri tételekkel együtt az üzemi eredmény 63 százalékkal 1,78 milliárd euróra csökkent: a Volkswagen márkánál, amely a Skoda márkát is tartalmazza, 649 millió euróra fogyatkozott 2,46 milliárdról, az Audi márkánál, amely a spanyol Seatot is tartalmazza, 1,12 milliárdra 1,36 milliárdról. A csoport forgalma csak kismértékben, 0,2 százalékkal nőtt, 87,15 milliárd euróra a 2002-es 86,9 milliárdról. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Létszámstop a Volkswagennél
A menedzserein spórol a Volkswagen

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!