2p

A fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt a Metro Kft. egyik, idén januári akcióját népszerűsítő reklámújság, ezért a társaságnak ötmillió forintos bírságot kell fizetnie - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel keddi közleményében.

A német tulajdonban álló, Magyarországon tizenhárom áruházat működtető Metro Kft. 2008 január 3-9. közötti akciója keretében különböző műszaki cikkeket kínált kedvezményes áron, amelyről reklámújságaiban, valamint internetes oldalán tájékoztatta a fogyasztókat.

A GVH megállapította: a hirdetett időszakban több áruházban az egész akció ideje alatt nem lehetett megvásárolni az akciós termékeket, vagy pedig olyan alacsony volt az indulókészlet, hogy a reklámozási időszak elején máris készlethiány alakult ki. A Gazdasági Versenyhivatal szerint ez a magatartás megtévesztő, hiszen a reklámújságok azt ígérték, hogy az adott termékek a megjelölt időszakban elérhetőek lesznek.

A fogyasztókat megtévesztő akciója miatt a GVH ötmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Metro Kft-t. A bírság összegét növelte, hogy a magyar piac egyik legnagyobb kereskedelmi vállalkozása követte el a jogsértést, ráadásul a Metro ellen már folyt GVH eljárás, így pontosan tudnia kellett, milyen követelményeket kell teljesítenie, amikor meghirdet egy akciót - áll a közleményben.

Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a megtévesztő tájékoztatás rövid időre vonatkozott, a kifogásolt magatartás kevés termékre terjedt ki, és az áruházak szűk körét érintette.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!