2p

Amennyiben a vészforgatókönyvek megvalósulnak, és az olaj hordónkénti ára valóban eléri a 100 dolláros szintet, a légitársaságok számára óriási veszteséggel járhat, figyelmeztet a vállalatok nemzetközi szervezete, az IATA.

Azt követően, hogy az olaj ára tartósan 70 dollár fölé került a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) illetékesei szerint a szervezet tagvállalatainak fel kell készülni a további emelkedésre. A jelenlegi bizonytalan helyzetben egy kisebb konfliktus is könnyen az árak megugrásával járhat, a Közel-Keleten tapasztalható feszültségek alapján pedig ennek mind nagyobb a valószínűsége.

A IATA szerint a légitársaságok a további emelkedés esetén mindenképpen súlyos veszteséggel kell, hogy számoljanak, akár "lenyelik" az áremelkedést, akár áthárítják az utasokra a többletköltséget. Miután bizonyos régiókban, így többek között az USA-ban a légitársaságok egy része most is a csőd szélén táncol, egy újabb csapás csődök sorozatával járhat, figyelmeztet a IATA.

A 265 légitársaságot tömörítő szervezet a jelenlegi olajárral kalkulálva a napokban tette közzé iparági előrejelzését, amely szerint az idén 3 milliárd dollár körüli veszteséggel kell számolnia a szektornak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!