1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) január elején pályázatot ír ki a közelmúltban központilag elbocsátott köztisztviselők foglalkoztatására nonprofit szervezetek számára - mondta Burány Sándor munkaügyi miniszter.

A hagyományos a nonprofit szervezetek mellett, a munkaadói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek is jelentkezhetnek majd erre a támogatásra - idézte a minisztert az MTI. Emlékeztetett arra: az októberi kormányhatározat alapján a minisztériumokból és háttérintézményeikből elbocsátottak alkalmazásának támogatására a Munkaerő-piaci Alapból 600 millió forintot különítettek el e programra. Ennek keretében a foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkabér és járulékait is támogatják, így egy felsőfokú végzettségű foglalkoztatott támogatása három éven keresztül 210 ezer forint havonta. A miniszter utalt arra, hogy eddig 388 köztisztviselő jelezte részvételét a várhatóan 2004 márciusában kezdődő programra, ami az elbocsátottak 5,6 százaléka.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!