Múlt hét csütörtök és vasárnap között 41,2 milliárd dollárt költöttek el az amerikai üzletekben és internetes áruházakban, ez fél százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. A szakmai szervezetek előzetesen ennél rosszabb adatokra számítottak, azt várták, hogy egy százalékkal csökken majd az elköltött pénz mennyisége.
Több vásárló, átlagban kevesebb pénz
Arra már korábban számítani lehetett, hogy a tavalyinál kevesebbet fognak költeni az átlag amerikaiak a Hálaadás körüli napokban, de ez nem is meglepő azok után, hogy a munkanélküliség például 1983 óta nem volt ilyen magas a tengerentúlon, mint most.
Az Amerikai Kiskereskedelmi Szövetség adatai szerint az átlagos vásárlók csütörtök és vasárnap között 343,31 dollárt költöttek el szemben a tavalyi 372,57 dollárral. Úgy sikerült mégis összesen több bevételt termelni, hogy az egy évvel ezelőtti 172 milliónál lényegesen többen, 195 millióan adták a fejüket vásárlásra a négy nap alatt.
A felmérés szerint a vásárlók elsősorban az akciós termékeket, főleg a gyermekjátékokat és a téli ruhákat keresték az üzletekben, jórészt ezekkel sikerült becsalogatni a vásárlókat a boltokba.
"Az emberek többsége fegyelmezetten vásárolt. Tisztában voltak anyagi lehetőségeikkel, melyekiet már előre megállapítottak" - nyilatkozta a Bloombergnek Gerrick Johnson, a BMO Capital Markets elemzője.
Az internetes áruházak is készülnek
A ComScore piackutató cég adatai szerint a Hálaadást követő napon, azaz "fekete pénteken" 11 százalékkal többet költöttek el az online áruházakban, mint egy évvel ezelőtt, 595 millió dollár értékben találtak gazdára termékek. Pedig az igazi csúcsidőszak még csak most jön: a mai nap, azaz a "cyber hétfő" 96,5 millió amerikai számára hozhat internetes vásárlást az előzetes felmérés szerint. A webáruházak ilyenkor különleges akciókkal készülnek, sokan például ingyenes szállítást vállalnak. A 96,5 milliós szám egyébként 14 százalékos emelkedés lenne 2008-hoz képest.
A Target Corp idén először készül különleges online akciókkal a hétfői napra, míg a J.C. Penney már egy nappal korábban elindította kedvezményeit. Mindez azt mutatja, hogy a hagyományos üzletláncok is egyre nagyobb fantáziát látnak a "cyber hétfőben", igyekeznek kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. A legnagyobb online áruház, az Amazon.com több speciális akcióval készül, melyek a hétfői nap bizonyos időszakaiban lesznek elérhetők.
Egyre több az akció
Az Amerikai Kiskereskedelmi Szövetség szakemberei szerint az, hogy átlagban kevesebb pénzt költöttek el a vásárlók, betudható annak is, hogy a cégek egyre több akciót hirdetnek meg a karácsony előtti szezonban. A hagyományosan népszerű síkképernyős tévék ára például csökkent tavalyhoz képest, emellett sok terméket már olyan áron adtak, ami ráfizetést jelentett a cégnek, csak azért, hogy becsalogassák a vevőket.
Brian Dunn, a BestBuy számítástechnikai hálózat elnök-vezérigazgatója elégedettnek tűnt a pénteki rohammal, az újságírók kérdésére elmondta: idén nagyobb volt a reggeli roham a boltjaik előtt, mint tavaly és a webáruházakban is több terméket adtak el.
A Wal-Mart áruházaiban pénteken például laptopot lehetett venni nem egészen hatvanezer forintért (300 dollárért), ezért sokan az éjszakát is az üzletek előtt töltötték, hogy lecsapjanak az akciós termékekre.
Egy kimutatás szerint az amerikai kiskereskedők profitjának legalább harmada a karácsonyi vásárlási szezonban képződik, ezért különösen fontos ez az időszak az üzletek számára. Ráadásul idén a válság miatt arról lehetett hallani, hogy ha az ünnepek előtt sem indul be a roham, akkor sok bolt kénytelen lesz lehúzni a rolót.
Menedzsment Fórum