1p

A Body Shop növelte nyereségét annak ellenére, hogy sokan támadták a L’Oreallal való szövetkezését. Az elmúlt két hónapban 5 százalékkal nőttek az eladások, nagyobb mértékben mint az elmúlt egy évben. A vállalat adózás előtti eredménye ugyancsak 5 százalékkal emelkedett – írja a BBC News.

A Body Shop 54 országban működtet összesen 2 ezer üzletet. Azonban félő volt, hogy a fogyasztók elvesztik hitüket a cég etikus arculatában, amiért a LOreal korábban felvásárolta a vállalatot, mivel a Body Shop arról volt közismert, hogy termékei fejlesztésekor nem végez állatkísérleteket. A francia kozmetikai óriás ugyan 1989 óta már nem teszteli termékeit állatokon, azonban továbbra sem vonta ki a forgalomból azokat, melyeket még ezzel a módszerrel kísérletezett ki.

Továbbá az is negatívan érintette a Body Shop imázsát, hogy a LOrealban tulajdonrészt szerzett Nestlé folyamatos támadások kereszttüzében állt a fejlődő országokban forgalomba hozott bébitápszer marketingje miatt. Amikor Anita Roddick, a Body Shop alapítója bejelentette a LOreallal kötött üzletet, visszautasította a vádat, mely szerint az ellenséggel szövetkezett.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!