Az elmúlt évben 185,9 millió munkanélküli volt világszerte, másfél millióval több, mint 2002-ben, és ez egyben a valaha mért legnagyobb adat.
Az ILO vezetője, Juan Somavia arra figyelmeztet, korai még úgy vélni, hogy a recesszió jelenleg tapasztalható enyhülésével a nemzetközi munkaerőpiac is túl lesz a legnehezebb időszakon. Amennyiben folytatódik a most tapasztalható gazdasági élénkülés, 2004-ben feltehetően jobb statisztikai adatokra lehet számítani a foglalkoztatáspolitika terén.
A munkanélküliségi ráta 2003-ban 6,3 százalék marad, aggasztóbb viszont az utóbbi időszakban növekedő ifjúsági munkanélküliség, amely 14,4 százaléknál tetőzött.
A huszonnégy év alattiak beleesnek a 22-es csapdájába: nem találnak állást, amely az alapvető, és a munkáltatók által igényelt tapasztalatokat biztosítaná nekik. Elsősorban a fejlődő országokban az egyetlen forrása a szakképzettségnek a munkahelyi tapasztalat.
Riasztó mértékű az ifjúsági munkanélküliség
A globális munkanélküliség 2003-ban korábban nem tapasztalt méreteket öltött, így a pályakezdők világszerte harcot kell, hogy folytassanak az állásba kerülésért, derül ki az International Labour Organisation kutatásából.