Segítsd az elbocsátottakat! - felhívással köztisztviselői segélyvonalat indított a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezete.
Az érdekvédők a 06-90-632-630-as mobilszámra várják az sms-eket mindazoktól, akik támogatni kívánják a minisztériumokból és háttérintézményeikből elbocsátott, állás nélkül maradt köztisztviselőket. A befolyó pénzt a szakszervezet a Köztisztviselők, Közalkalmazottak Egymásért Alapítványnak továbbítják, amely egyszeri segélyt nyújt a rászorulóknak.
Fehér József, a szakszervezet főtitkára elmondta: a kormány elutasította kezdeményezésüket a segélyvonal bevezetésére, ezért hozták létre saját alapjukat. Az érdekvédők arra számítanak, hogy a közszolgálat dolgozóin kívül mások is éreznek annyi szolidaritást, hogy 160 forint plusz áfa ellenében sms-t küldenek a nehéz helyzetbe jutottak támogatására.
SMS akció az elbocsátottakért
Segítsd az elbocsátottakat! – felhívással köztisztviselői segélyvonalat indított a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezete.