1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az idén, alapításának ötvenedik évfordulóját ünneplő életmódmagazin a laphoz kapcsolódó tárgyak aukciójával zárta az ünnepi évet.

A Christie's International bonyolította a magazin relikviáinak eladását, amely óriási érdeklődés mellett, a várnál jóval nagyobb árakat hozott. A legnagyobb meglepetést LeRoy Nieman festménye a Man at his Leisure: Le Mans című hozta, amelynek leütési árát 20-30 ezer dollárra becsülték eredetileg, ám végül 107.550 dollárt fizettek érte. Shel Silverstein képregényei is kellemes meglepetést okoztak a szervezőknek, az előzetesen becsült 6-8 ezer dollár helyett 65 ezer dollárt hozott. Az előzetes felfokozott érdeklődést tanúsítottak a vásárlók Helmut Newton és Herb Ritts fotói iránt.

Rekordot döntött Alberto Vargas egyik képe, "Vargas girl" festményért még soha nem adtak ennyit, 71.600 dollárt. Kalapács alá került Hugh Hefner egyik Mercedes limuzinja is, amelyet az új évi partyk kellékeként használtak. A kocsi új gazdájának 77.675 dollárt ért meg. Az árverés slágere Jack Kerouac egyik novellájának kézirata volt, ez 71 ezer dolláron kelt el. A befolyt összeget jótékony célra fordítják.

Kapcsolódó anyag
Ünnepel a Playboy


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!