4p

Megérkezett a konkurens csatorna egykori arca a Sztárban sztár zsűrijébe, a showműsor pedig a teljes lakosság körében a legnézettebb műsor lett a múlt héten.

Noha mindkét nagy kereskedelmi tévé tartogat még az ősz folyamán további sajátgyártású műsorokat, a szeptemberi eredmények már előzetes képet festenek arról, mennyire tudja diktálni a tempót az RTL Klub, esetleg fel tud-e zárkózni tartósan a TV2. Az első héttel hasonló számokat ért el a két nagy csatorna, noha kisebb elmozdulásokat így is feljegyezhettünk. Ahogy az várható volt, a hétvégi napokon megosztoznak a csatornák, a szombatot az RTL söpri be az X-Faktor révén, míg a vasárnap este a TV2 győzelmeit hozza, ezt pedig a Sztárban sztár biztosítja számukra.

A hét utolsó napján műsorba kerülő showműsorba egy adásnyi csúszással bekerült az utolsó zsűritag, Stohl András is. A helyzet pikantériája, hogy a színész sokáig az RTL Klub arca volt, ahol reggeli műsortól kezdve számos nagysikerű sajátgyártású produkció házigazdája volt. Bár Stohl karrierje a csatornánál megtört, miután börtönbe került egy általa okozott baleset miatt. Ettől függetlenül az RTL egyik nagysikerű sorozatának, a Válótársaknak a főszereplője, amelyben az ősz folyamán is képernyőre kerül majd. Érdekesség, hogy szeptember elején jelent meg a színésszel egy interjú a Magyar Narancsban, ahol azon lamentált: nehéz döntés lenne, ha a csatorna hívná, mert ugyan valószínűleg egy szórakoztató műsorba kapna felkérést, "Viszont ott van ugyanezen a csatornán a Tények, ami erősen befolyásolt". Azt persze immár tudjuk, hogy Stohl Andrást felkérte a TV2, és igen is mondott nekik.

Stohl sok dologra csodálkozott rá az első adásban

A Sztárban sztár zsűrijét pedig mindenképpen színesíti, bár akik azt várták, hogy Hajós András szerepét veszi át, azoknak csalódniuk kellett, más karaktert visz a műsorban. Mivel a cikkünk felütésében már ellőttük a poént, itt csak ismételni tudjuk, hogy a teljes népességben a Sztárban sztár lett a legnézettebb műsor, 1,253 millió néző követte az énekeseket. Hajszálnyival maradt ettől csupán el az RTL Klub szombati adása, az X-Faktor 1,215 millió nézővel büszkélkedhet. A kereskedelmi célcsoportban fordított volt a helyzet, ott a tehetségkutató lett a legnézettebb.

A hétköznapok abból a szempontból kifejezetten unalmasak voltak, hogy komoly változásról nem számolhatunk be az egy héttel korábbi összefoglalóhoz képest. Az este elején bemutatásra kerülő Survivor, stabilizálni tudta a helyzetét, sőt folyamatosan a csatorna átlagos közönségaránya feletti számokat hozott. A séfek séfe eleinte úgy tűnt, hogy fej-fej mellett lesz a „hajótöröttekkel” ám a múlt héten némileg lemaradt, így az idősáv királya a Survivor lett. A gasztroműsor kapcsán érdemes azt hangsúlyozni, hogy voltak olyan napok, amikor a műsor kifejezetten jó számokat tudott hozni, ám csak pénteken tudta az idősáv egy részét elvinni.

A 8 óra utáni időszakban az áll az alku még egy lapáttal rá is tett, így nagyon szoros csatát vív a műsor a Barátok közt szappanoperával. Később ugyanakkor a Drágám, add az életed már nem tudja tartani a lépést az RTL műsoraival.

Októberben egyébként az esti időszakban fordul majd a kocka, hiszen kezdetét vesz majdi A Konyhafőnök VIP második évada az RTL Klubon, melyben ismét közismert személyiségek mérkőznek meg egymással. A szereplők között lesz többek között Anger Zsolt, Dombi Rudolf, Jakupcsek Gabriella, Kálmán Olga, Lotfi Begi vagy éppen Verrasztó Dávid. A gasztroműsornak azonban nem lesz egyszerű a helyzete, mert vélhetőleg a TV2 a Vigyázzat yerekkel vagyok! című műsort állítja vele szembe. Erről egyébként az már kiderült, október 2-tól Ördög Nóra vezetésével új játékokkal és meglepetés produkciókkal jelentkezik majd. Az egyik meglepetés a csatorna közleménye szerint világsztárnak számító Alvaro Soler, a népszerű Sofia című dal énekese. Alvaro Soler, aki olyan világsztárokkal énekelt már együtt, mint Jennifer Lopez, a TV2 stúdiójában hatvan kisdiákkal lépett színpadra. A TV2 népszerű műsora az őszi évadban olyan ismert szülők is feltűnnek gyermekeikkel, mint Dolhai Attila, Mága Zoltán vagy Majka. Az egyik adásban pedig Bódy Szilvi hozza el unokahúgát, míg a Schobert család mindhárom gyermekével versenybe száll.

A 37. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub hat estét nyert meg, a képernyők előtt ülők 16,4 százaléka követte a csatorna műsorait. A Sztárban sztárnak köszönhetően újabb lépést tett felfelé a TV2-nél (13,8% SHR). Az RTL erősebb kábelcsatornája is visszacsúszott némileg, a F+ így 4,7 százalékos közönségarányt ért el, míg a Cool (3,6% SHR) továbbra is küzd, de nem tud hasonló szintre visszatérni. A középmezőnyben a Viasat3 (1,9% SHR) visszaesett, míg a Duna TV (1,8% SHR) minimálisan javított.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!