2p

Magyarország számára akár 30-40 földfelszíni sugárzású digitális televízió- és több új rádiócsatorna működtetését teszi lehetővé az elmúlt hét végén Genfben, a nemzetközi frekvencia-értekezleten aláírt egyezmény - közölte Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke.

A több éves előkészítést követően május 15. és június 16. között a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által szervezett regionális távközlési értekezleten véglegesítették azt a földfelszíni digitális frekvenciatervet, amely évtizedekre, mintegy 40-50 évre meghatározza, hogy Magyarország milyen tartományt használhat. A döntést két éves nemzetközi egyeztetés előzte meg: a megbeszéléseken 101 európai, afrikai és ázsiai ország vett részt. A terv 117 országra vonatkozik.

Nagy siker

Pataki Dániel elmondta: nagy sikert ért el Magyarország, mivel 8 televíziós és 3 rádiós multiplexet kapott. Hozzátette: a digitális adás sokkal jobb minőségű vételt hoz magával, s élénkíti a szolgáltatói versenyt is. A verseny a televíziózás területén várhatóan ugyanúgy megvalósul, mint például a távközlésben.

Kezdetben egy multiplex 4-5 televíziós csatorna közvetítését teszi lehetővé, később azonban a fejlesztések révén 8-9-ét is. A multiplexek révén a rádiók esetében plusz 20 országos adás indulhat.

Az elnök kifejtette: a háztartások mintegy 52 százaléka kábeltévével rendelkezik, 13 százaléka műholdon keresztül veszi az adást, míg mintegy egyharmaduk földfelszíni, analóg műsort néz és tetőantennával fogja jeleket. Jelenleg az országban 3 analóg földfelszíni televíziós adás van, s 6 országos rádió működik.

2012-ig kell áttérni

Az Európai Unió irányelve szerint a tagországoknak 2012 elejéig kell áttérni a digitális műsorszórásra. Ekkor az analóg televíziós műsortovábbítás megszűnik, míg a most is működő rádióadások megmaradhatnak.

Szakemberek szerint a digitális műsorszórás megvalósulása kulcsfontosságú az ország teljes modernizációja szempontjából, mivel a technológia jelentősen megnöveli a tartalomszolgáltatás lehetőségeit. Bővíti az audiovizuális választékot, liberalizálja a médiapiacot, s jelentős beruházásokat indukál a szolgáltatói oldalon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!