3p

A munkavállalók többségének még a szabadsága alatt is rendelkezésre kell állnia, ha céges ügyben keresik, bár a megkérdezettek fele egyáltalán nem örül annak, ha az irodán kívül munkával kell foglalkoznia - derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból.

Munkaidőn kívül is készenlétben állnak a magyar munkavállalók: a Randstad 2015. évi második negyedéves Workmonitor kutatása szerint a megkérdezettek 63 százalékától elvárja a főnöke, hogy a szabadidejében is elérhető legyen. A közlemény szerint ez kicsit magasabb a globális átlagnál, ráadásul a 2012-es felmérés szerint még csak az alkalmazásban dolgozók 37 százalékának kellett 0-24 órában rendelkezésre állnia.

Az elvárásoknak megfelelően a válaszadók 56 százaléka munkaidőn kívül is azonnal válaszol a céges levelekre és hívásokra, annak ellenére, hogy a megkérdezettek fele kifejezetten nem örül annak, hogy az iroda elhagyása után is foglalkoznia kell munkaügyekkel.

„Ráadásul sokan nem tartják tiszteletben a hivatalos munkaidőt: már a 3 évvel ezelőtti kutatásunkban is a válaszadók 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szabadidejében is rendszeresen keresik hivatalos ügyben”

– fűzte hozzá Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere.

Ha kíváncsi arra, mennyi szabadság jár Önnek, kalkulátorunk segítségével megtudhatja! 

Ön dolgozna a Google futurisztikus új irodájában? Kattintson a képre!

Az alkalmazottak többségétől nemcsak hétköznapokon, de a szabadságuk alatt is elvárja a munkaadójuk, hogy elérhetőek legyenek e-mailben és telefonon. Ennek ellenére nem engedünk a pihenésből: mindössze a megkérdezettek egyharmada érzi úgy, hogy ilyenkor is válaszolnia kell a céges megkeresésekre, 76 százalékuk viszont egyszerűen nem gondol munkára a szabadsága alatt. „Pedig üzenetekből ilyenkor sincs hiány: már 2012-ben is a munkavállalók 74 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a szabadsága alatt is megkeresik munkaügyben, az okostelefonok terjedésének köszönhetően ráadásul ez az arány valószínűleg még nőtt is".

A munka- és szabadidő közti határok teljesen elmosódtak: nemcsak otthon foglalkozunk céges ügyekkel, de az irodába is bevisszük a magánéletünket.

A 3 évvel ezelőtti kutatásban még csak a magyar munkavállalók 39 százaléka mondta, hogy a munkahelyén is szokott magánügyeket intézni, 2015-ben viszont már a megkérdezettek 55 százaléka nyilatkozott így.

Bár ez egy magas szám, mégis jócskán elmarad a globális átlagtól: a magyaroknál mindössze a japánok, lengyelek és görögök ügyelnek jobban arra, hogy munkaidőben szigorúan céges ügyekkel foglalkozzanak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!