2p

Már csak az Erste Bank felsővezetőinek kell jóváhagyniuk a közel 80 millió eurós kölcsön folyósításáról szóló hitelszerződést, és a Brassó melletti Vidombákon elkezdődhetnek a nemzetközi repülőtér építési munkálatai, írja az erdélyi Krónika.

Az Erste Bank technikai és gazdasági vezetői múlt héten rábólintottak a reptér finanszírozásához szükséges kölcsönre, így már csak a pénzintézet legfelső vezetőségének kell jóváhagynia a közel 80 millió eurós hitel folyósítását, s kezdődhet az építkezés, mondta el a lapnak Kovács Attila.

A Brassó Megyei Tanács alelnöke szerint a két éven belül létrejövő beruházást a szakemberek szinte elengedhetetlennek tartják Székelyföld gazdasági fellendüléséhez, mivel Vidombák a legtöbb Hargita megyei településhez is közelebb esik, mint a nemzetközi repülőtérrel már rendelkező Marosvásárhely. Csíkszeredától például alig száz kilométerre fekszik.

A légikikötőt a bukaresti Otopeni után az ország második legnagyobb repülőterének szánják, az építésével járó költségeket valamivel több mint 100 millió euróra becsülik. A légikikötőben a tervek szerint évente kétmillió utas fordul majd meg.

Az építési munkálatokat a kanadai Intelcan cégcsoport végzi, amely mellett Vidombák, valamint Brassó megyei és városi közgyűlése is részese a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér Részvénytársaságnak. Az Intelcan 7 millió euró készpénzzel száll be az építkezésbe, Brassó megye önkormányzata pedig 14 millió eurós kölcsönt vett fel a Román Kereskedelmi Banktól, hogy önrészét fedezni tudja, írja a Krónika.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!