2p

Az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerében (ETS) tovább esett a szén-dioxid árfolyama, az utóbbi két hétben 14 százalékos a csökkenés mértéke. Az év végének közeledtével egyre több cég látja ugyanis pontosan termelésének alakulását, ez pedig közvetlenül befolyásolja kvótagazdálkodásukat.

A közép-kelet-európai térségben működő euets.com-on egy tonna szén-dioxid október 23-án még 12,45 eurót ért, november 3-án, múlt pénteken délután pedig csak 10,70 eurót. Szabó Gergyely a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. szakértője emlékeztetett arra, hogy a kibocsátások árfolyamának májusi zuhanása után korrigált a piac, s egész nyárra 15-16 eurós szinten stabilizálódott az ár. Szeptemberben azonban újra mintegy 25 százalékos csökkenés következett be, s az árfolyam most süllyedt még lejjebb.

Szabó Gergely szerint a legutóbbi esés azzal magyarázható, hogy egyre több eladó jelenik meg a piacon Kelet-Közép-Európában és Nyugat-Európában egyaránt. Sokan a termelés bizonytalansága miatt visszatartották kvótáik egy részét, amit most bocsátanak a piacra.

A kvóták értékcsökkenését indokolják az ellentmondásos lengyelországi szabályok a következő kereskedési periódusra vonatkozóan. Korábban az körvonalazódott, hogy az emisszió-kereskedelemben jelentős súllyal bíró lengyel cégeknek Varsó vélhetően megengedi a kísérleti fázisban megspórolt többletkvóta tartalékolását a 2008-ban kezdődő időszakra. A kétértelműen fogalmazó törvény készülő végrehajtási rendelete a piaci várakozások szerint korlátozza a tartalékolást, így a jelenlegi periódus többletének túlnyomó része vélhetően a piacon marad, ezzel növelve a kínálatot.

Ugyancsak a kínálat bővülését, ekképpen pedig az árfolyam letörését okozza a dán kormány bejelentése, miszerint hamarosan értékesít a piacon az eddig visszatartott pluszkvótáiból ötmillió egységet - jelezte Szabó Gergely. Az éghajlatvédelmi megfontolásból beindult ETS-ben a leginkább környezetszennyező iparágak 12 ezer létesítménye vesz részt, Magyarországról 220 iparvállalat. Az évente kiosztott 2,1 milliárd szén-dioxid egységből 31 millió jár magyarországi cégeknek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!