2p

Idén tavasszal nyitja meg első boltjait Magyarországon Európa legnagyobb élelmiszerdiszkont-hálózata, a Lidl. A helyszínek közül Székesfehérvár, Komárom és Békéscsaba tűnik biztosnak.

Idén tavasszal nyitja meg első boltjait Magyarországon Európa legnagyobb élelmiszerdiszkont-hálózata, a Lidl. A helyszínek közül Székesfehérvár, Komárom és Békéscsaba tűnik biztosnak.
A német diszkonthálózat, a Lidl tavasszal - az EU-csatlakozásra időzítve - nyitja meg magyar boltjait, adta hírül tegnapi számában a Wirtschaftsblatt. A Food Navigator pedig úgy értesült, hogy a konszern mintegy száz üzlet létesítését tervezi Magyarországon. Az első öt helyszín között lesz Komárom, Békéscsaba, valamint Székesfehérvár, ahol épülőben van az 5 milliárd forintba kerülő, 30 ezer négyzetméteres logisztikai központ, írja a Világgazdaság.

A Lidl, Magyarország mellett, Litvániában, Észtországban és Bulgáriában is expanzióra készül, ám a tervekkel ellentétben Kanadában nem nyit új boltokat, mert a cégvezetés túl kockázatosnak tartja a terjeszkedést. Az ott alapított WalMart, a Sobeys vagy a Loblaws erős versenytársai lehetnek a Lidl-csoportnak. Az élelmiszer-hálózat kétszáz üzlet nyitását tervezte Kanadában, azonban sem erről, sem a magyar terjeszkedésről nem nyilatkoznak a cég részéről.

A 30 éves cég működteti Európában a legnagyobb élelmiszerdiszkont-hálózatot, a kontinens tizenöt országában összesen 5600 bolttal van jelen. Terjeszkedését Svédországban kezdte 1989-ben, Franciaországban piacvezető a diszkontboltok között, Németországban pedig az elmúlt évben majdnem minden harmadik nap nyitott új boltot. Így a hálózat az egyik leggyorsabban bővülő európai élelmiszer-kereskedelmi lánccá vált, amely, piacelemzők szerint, 2002-ben 24 százalékos növekedéssel, 23 milliárd eurós nettó árbevételt ért el.

A Lidl üzleteire a viszonylag szűk kínálat és agresszíven alacsony - az uniós átlagnál 20 százalékkal alacsonyabb - fogyasztói árak a jellemzőek, számol be a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok:
Újabb négy városban terjeszkedne a Lidl
Logisztikai központot épít Fehérváron a Lidl
Tovább terjeszkedik a Lidl áruházlánc

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!