1p

Bejelentette távozási szándékát Kerényi György, a Rádió C alapító főszerkesztője.

Kerényi nem azonnali hatállyal kíván távozni a főszerkesztői és az adót működtető társaság ügyvezetői posztjáról. Hogy megvalósítható legyen a nyugodt átmenet, akkor távozik, amikor megtalálták utódját. A főszerkesztő becslései szerint legalább két hónapig tart, mire kiválasztják utódait. Véleménye szerint a rádió már tartalmi és anyagi szempontból is van olyan állapotban, hogy távozhasson.

Kerényi György tavaly december elején úgy nyilatkozott, hogy Magyarország első roma rádiója nullszaldóval zárhatja a 2003-as évet. Közlése szerint a pénzügyi nehézségei miatt áprilistól több mint két hónapon át csak zenét sugárzott rádió korábbi, 50 millió forintot meghaladó adósságállományát a nyáron szerzett támogatások révén 8-10 millióra sikerült leszorítani, és sikerült megállapodni a fennmaradó összeg átütemezéséről.

A kereskedelmi jellegű bevételeket a Radio C menedzsmentje a jövőben szeretné legalább 20-30 százalékra emelni.
(A Népszabadság cikke nyomán)


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!