4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány támogatja a KDNP-nek azt a hosszú évek óta propagált tervét, hogy az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozzák. Az erről szóló törvénytervezet csütörtökön került a Parlament elé.

Harrach Péter még délelőtt tájékoztatta az MTI-t, hogy “a kormány megtárgyalta és támogatja” a KDNP szabad vasárnapról szóló javaslatát. Ennek értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb, illetve a nem családi tulajdonban lévő boltoknak be kell zárniuk vasárnap. A terv korántsem új, hiszen a kereszténydemokraták már hosszú évek óta szeretnék ezt elérni. Példaként számos környékbeli ország, így egyebek mellett Ausztria szolgál.

Még nem támogatja a kormány?
A Nemzetgazdasági Minisztérium hvg.hu-nak küldött levele arra enged következtetni, hogy a kormány még nem hozott végleges döntést a vasárnapi zárva tartás ügyében. "„A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is" - írta a tárca.

Más kérdés, hogy Magyarországon a rendszerváltás után az vált szokássá, hogy a hét minden napján nyitva tarthatnak az üzletek, igaz azóta folyamatosan voltak olyan politikai pártok, amelyek ennek a szerintük rossz gyakorlatnak a megszüntetéséért szálltak síkra. A vasárnapi nyitva tartás kapcsán érdemes leszögezni, hogy a teljes kereskedelmi forgalom relatív kis aránya, hozzávetőleg a teljes volumen 5 százaléka realizálódik a hét utolsó napján. Ugyanakkor meg kell azt is említeni, hogy ezen a napon többnyire a nagy élelmiszerláncok tartanak nyitva. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a KSH statisztikái szerint a teljes kiskereskedelmi volumen 36 százalékát adja az élelmiszer és élelmiszerjellegű vegyes kategória, akkor azt láthatjuk, hogy a vasárnap egy átlagos napnak tekinthető a forgalom alapján.

Számos érv szól amellett, hogy a kereskedelemben dolgozók is "normális" életritmusban tudjanak élni, és nekik is legyen szabad a vasárnapjuk. A munkajogi szabályok alapján ugyanakkor a jogkövető vállalatoknak a hétvégi nyitva tartás miatt nagyobb létszámmal kell (elvileg) dolgoznia, így az egy kieső nap sok dolgozó elbocsátásával járhat. A vasárnapi zárva tartás mellett érvelők ugyanakkor gyakran szokták felhozni, hogy a kereskedelmi vállalatok igen gyakran megszegik a munkajogi előírásokat, így nem hiteles az érvelésük az elbocsátások kapcsán.

A létszámot illetően szintén nehéz becsülni, hiszen maga az Országos Kereskedelmi Szövetség is eltérő adatokat közölt egy esetleges vasárnapi szünnap bevezetése esetén. Míg 2010-ben, amikor szintén napirenden volt a kérdés, még csak több ezres elbocsátást említettek, addig néhány napja a szervezet főtitkára Vámos György már 15-20 ezer ember utcára kerülését vizionálta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a forgalom nem "vándorolna" át egy az egyben más napokra, az átrendeződés során lennének veszteségek. Emellett az alkalmazottak elesnének az 50 százalékos vasárnapi pótléktól, ami jelenleg többletkereseti lehetőség.

Noha a vasárnapi nyitva, illetve zárva tartás kapcsán a magyar média a multik és a hazai kiskereskedelmi láncok ellentéteként igyekszik a kérdést leegyszerűsíteni, éppen abból kifolyólag, mert nagyon nehéz megjósolni, hogy a kieső nap milyen folyamatokat indukál. Természetesen elképzelhető, hogy a kisebb magyar boltok járnak jól, és a vasárnapi vásárlók náluk fogják a pénzüket elkölteni, de hasonló valószínűséggel az is előfordulhat, hogy a kevesebb munkanap miatt az emberek a nagyáruházakban vásárolnak be, mondjuk szombaton, és akár még a forgalmuk is növekszik.

Könnyebbséget jelent, hogy minden naptári év öt vasárnapján 6 óra és 22 óra között nyitva tarthatnak majd az üzletek, továbbá december 24-én és december 31-én 6 óra és 12 óra között is fogadhatnak vásárlókat. 

A törvénytervezet szerint az újságot árusító üzletek, trafikok, virágot árusító üzletek, gyógyszertárak, benzinkutak nyitva tarthatnak. A korlátozás nem terjed ki a vendéglátásra, illetve a szálláshelyeken végzett kereskedelmi tevékenységre sem. Az az üzlet, amelynek árusítótere a 400 négyzetmétert nem haladja meg, az általános zárva tartási időszakban is nyitva tarthat, ha az általános zárva tartási időszakban kizárólag az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, egyéni cég tagja, vagy gazdasági társaság legalább többségi befolyással bíró természetes személy tagja maga, vagy az előbbiekben felsoroltak segítő családtagja folytatja a kereskedelmi tevékenységet.

Makrogazdasági szinten egyébként a tervezetnek ellentmond, hogy a kormány az utóbbi időben rendszeresen hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedést a belső fogyasztás bővülésétől várják. A kereskedelmi helyek nyitva tartásának korlátozása pedig ezt a célt nem segíti.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!