2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az amerikai kávéház-lánc, a Starbucks kedden bejelentette, hogy 1,5 millió dollárt adományoz tanárok képzésére Kínában, a társaság leggyorsabban növekvő felvevőpiacán, közölte Howard Schultz elnök.

Az adomány egy 5 millió dolláros alapnak az első részlete, melyet a seattle-i székhelyű cég már korábban bejelentett. "A legfontosabb piacra, Kínára kell koncentrálnunk, mivel óriási, még kiaknázatlan potentátokkal rendelkezik" - tette hozzá Schultz. Az adománnyal 3 ezer, Kína szegényebb nyugati régiójának általános iskolai tanára kap könyveket és számítógépeket.

Az elnök nem bocsátkozott részletekbe a társaság terjeszkedési terveit illetően, de elmondása szerint a cég a kínai piacon még csupán kezdeti stádiumban van. Korábban Michael Casey, a kávélánc pénzügyi vezetője úgy nyilatkozott, hogy egy napon több ezer Starbucks kávézó lesz Kínában. A tervezett kínai bővítési politika jótékony hatását várva a társaság úgy látja fenntartható az éves 20 százalékos forgalom és 20-25 százalékos bevételnövekedés, írja az MSNBC.

A sokáig zárt kínai piacon való megjelenés a vállalt számára azonban nemcsak hasznot hozott. A kávélánc nevét és logóját imitáló kávéházak jelentek meg szerte az országban, ám a cég sikeresen veszi ezt az akadályt is és beperelte a cégeket. Egy sanghaji bíróság decemberben kimondta, hogy a kínai Xingbake cég megsértette az amerikai cég bejegyzett védjegyét név- és hasonló logóhasználatával. Az ügy mérföldkő jelentőséggel ér fel az országban, mivel külföldi cégek már évek óta panaszkodnak a virágzó szabadalombitorlás miatt. A Starbucks több mint 300 bolttal van jelen Kínában, ahol 1999-ben vetette meg a lábát.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Példaértékű kínai brandvitát nyert a Starbucks
Névvitát nyert a Starbucks kávélánc

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!