2p

Folytatódnak az elbocsátások a német Siemensnél, ezúttal a vállalat kereskedelmi szolgáltatások részlegén. A most bejelentett lépés célja is a költségcsökkentés.

Több ezer munkahelyet szüntethet meg és évi 240 millió euróval csökkentheti költségeit a német Siemens a veszteséges kereskedelmi szolgáltatások részlegén a következő kilenc hónapban, hogy teljesíteni tudja a nyereséghányadra vonatkozó terveit.

Klaus Kleinfeld, a cég vezérigazgatója a brit Guardian című lappal közölte, hogy drasztikus változásokat rendelt el a részlegnél, ami már folyamatban van, és 5400 állás megszűntetését jelenti. A cég a műszaki és az elektronikai csoportot az amerikai General Electric európai riválisává kívánja tenni, eladásait pedig kétszeresére növelné a világpiacon.

A Siemens kereskedelmi szolgáltatások részlege, amely a vállalati informatikai rendszerekről gondoskodik, 690 millió euró veszteséget termelt a múlt évben egy belső dokumentum szerint - adta hírül a Guardian.

Mint arról az mfor.hu korábban beszámolt, Kleinfeld tavaly nyáron a tajvani BenQ cégnek "ajándékozta" a veszteséges handy-üzletet. A Siemens 2004 végén összevonta mobiltelefonos és vezetékes üzletét. A legnagyobb német elektronikai konszernnek fejfájást okoz az informatikai technológiával (IT) foglalkozó SBS leányvállalat is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!