1p

Új üzemet építene a japán Honda autógyártó az Egyesült Államokban mintegy 550 millió dollárból. Az új termelőegységben - ahol közel kétezer ember dolgozhat majd - 2008-tól évente 200 ezer gépkocsit szerelnek össze. A cég tavaly az egy esztendővel korábbinál 5,2 százalékkal több, 1,4 millió autót értékesített az USA-ban, de 2010-ben már kétmilliót szeretnének eladni - írja a Világgazdaság.

Ahogy a Menedzsment Fórum már korábban beszámolt, a Honda Motor az Egyesült Államokon kívül Japánban és Kanadában létesít új gyártótelepeket a közeljövőben. A társaság bejelentése szerint az új egységekre összességében 1,18 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordít. A kapacitásnövelésre azért van szükség, mert a cég 2010-re 34 százalékkal kívánja növelni éves eladásait.

Kanadában 140 millió dolláros pótlólagos befektetéssel létesül 2008-ra egy 200 ezres évi kapacitású gyártótelep az Ontarióban már működő gyár mellett. A legnagyobb befektetéssel a cég Japánban épülő gyára valósulhat meg, amelyre 640 millió dollárt szán a Honda. A gyártó terveiben szerepel a fentiek mellett a brazil és indiai üzemek kapacitásának növelése is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!