2p

Augusztus közepéig napolta el a szlovák versenyhivatal a pozsonyi és kassai repülőtér többségi privatizálásának jóváhagyását. A hivatal szóvivője szerint bonyolult ügyletről van szó, ezért a halasztás.

Eredetileg a héten kellett volna végleges döntésnek születnie az ügyben, ám a szlovák ellenzék annak idején erősen bírálta az ügyletet, mondván: a vevői csoportban van a Bécsi Repülőtérüzemeltető vállalat, amely azon lesz majd, hogy Pozsony ne legyen vetélytársa a tőle csak 70 kilométerre fekvő Schwechatnak.

Februárban a szlovák kormány a Flughafen Wien, a Raiffeisen Zentralbank és a szlovák Penta pénzügyi csoport alkotta TwoOne konzorciumnak juttatta a pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékát. A pályázaton nyertes konzorcium, emelés után, összesen 21,2 milliárd szlovák koronát ajánlott vételár és ígért beruházások formájában. A vételár 11,4 milliárd korona (299 millió euró), a 2010-ig vállalt beruházások értéke 9,8 milliárd korona (250,7 millió euró), ebből 9,37 milliárd korona a pozsonyi repülőtér, 415,6 millió korona a kassai repülőtér fejlesztésére jut.

Már közel két hónappal ezelőtt várták a szlovák versenyhivatal (PMU) állásfoglalását, de az még vizsgálgatta az ügyletnek a szlovák piacra gyakorolt hatását és kikérte a légitársaságok véleményét is - írta korábban az mfor.hu.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!