Alain Belda elnök-vezérigazgató elmondta: egy három éves terv keretében az árbevétel felvásárlások nélkül 1,4-2,0 milliárd dollárral növekszik 2007-ig a 2003. évi 21,5 milliárdról. Két-három éven belül az Alcoának több lesz az érdekeltsége külföldön, mint az Egyesült Államokban, utóbbiak jelenleg még 60 százalékát adják a konszern összes forgalmának.
Kína a konszern külföldi terjeszkedésének egyik célpontja, az ottani hatóságok hamarosan jóváhagyják a Alcoával létesítendő vegyesvállalat alapítását.
Az Alcoa szövetséget tervez a Russzkij Aljuminij(RusAl) céggel is, az amerikai vállalat 200 millió dollárért a RusAl-konszernhez tartozó két fémfeldolgozóban vesz részesedést. A magasabb alumíniumáraknak és a szigorú költséggazdálkodásnak köszönhetően jelentősen nőtt a társaság nyeresége 2003-ban. Az árbevétel 6 százalékkal, 21,5 milliárd dollárra nőtt, adózott eredménye 938 millió dollár, részvényenként 1,08 dollár volt, szemben a 2002-es 420 millió, részvényenkénti 0,49 dollárral.
Az Alcoa három magyarországi cége tevékenységét tavaly összevonta az itteni negyedik cégében, a székesfehérvári Alcoa Köfém Kft.-ben, amely így átvette a keréktermékek, a zárókupakokat és kötőelemek gyártását. Ezek együttes árbevétele 500 millió dollár (438 millió euró) volt 2002-ben.
Az Alcoa a 12. legnagyobb befektető és a második legnagyobb amerikai beruházó Magyarországon, mintegy 370 millió dollár (324 millió euró) értékkel. Az Alcoa Magyarországra telepítette európai regionális számítástechnikai központját is, a beruházás értéke 5,5 millió dollár (4,8 millió euró) volt.
Kapcsolódó anyagok
A legismertebb vállalatok közt az Alcoa
Átszervezi hazai cégeit az Alcoa
Tovább terjeszkedne az Alcoa
Az amerikai Alcoa Inc., a világ legnagyobb alumíniumtermelője 1,4 milliárd dollár állóeszköz beruházást tervez az idén, s a következő években elsősorban nemzetközi érdekeltségeinél, s nem az Egyesült Államokban bővíti tevékenységét.