Először a társaság könyvvizsgálói jeleztek kifogást a montenegrói leányvállalatok, a Telekom Crne Gore A.D. (TCG) és a Monet d.o.o. (Monet) által 2005-ben kötött két tanácsadói szerződés kapcsán. A vizsgálat eredeti köre ezen két szerződés teljes körű vizsgálatát foglalta magában, beleértve minden kapcsolódó dokumentum átvizsgálását és a társaság, a TCG és a Monet munkavállalóival, illetve a szerződésekről tudomással bíró harmadik felek meghallgatását. Emellett a pénzügyi tanácsadó cég mintavételszerűen áttekintette a társaság és annak montenegrói leányvállalatainak számviteli és tranzakciós adatait. Ezen mintaadatok vizsgálata során minden rendelkezésre álló támogató háttérdokumentum is áttekintésre került. A vizsgálat korai szakaszában két, a társaság által 2005-ben kötött további tanácsadói szerződés került a vizsgálók látókörébe, és az Audit Bizottság ezen szerződésekre is kiterjesztette a vizsgálatot. A négy vizsgált szerződés teljes értéke körülbelül 2 milliárd forint.
Szándékosan eltüntetett adatok
A független vizsgálók eddig nem szereztek megfelelő bizonyosságot, hogy a négy vizsgált szerződés bármelyikének eredményeként a társaság vagy annak leányvállalatai a szerződések ellenértékeként kifizetett összegekkel arányos szolgáltatást kaptak volna. Nem világos, hogy kik a valós szerződő felek e szerződések alapján, és bizonyos szerződések megfogalmazása nem kellően pontos a társaságnak nyújtandó tényleges szolgáltatások tekintetében. A független vizsgálók nem tudták egyértelműen meghatározni a szerződések célját, így lehetséges, hogy ezek nem megfelelő célból köttettek. Az eddigi megállapítások alapján a társaság könyvvizsgálójának aggályai kellően megalapozottak voltak.
A könyvelésre is kihat
A társaság 2005. évi gyorsjelentése a szerződések közül kettőt - 1,12 milliárd forint összegű kifizetést aktivált költségként tartalmazott. A vizsgálat időközi megállapításai alapján a társaság most a négy szerződés kapcsán a teljes 2 milliárd forintos kifizetést költségként számolta el az egyéb működési költségek - nettó soron.
A vizsgálat következményeként a társaság több munkavállalót is felmentett a munkavégzés alól, akik időközben megszüntették munkaviszonyukat. A munkavégzés alól felmentett munkavállalók között voltak a társaság stratégiai területének tagjai, valamint a TCG egyik vezetője.
A vizsgálat során a vizsgálatot végzők egy másik leányvállalatnál számos olyan szerződést is beazonosítottak, amelyek további vizsgálatot tehetnek szükségessé.
Eddig 12 milliós büntetés
Ahogy azt a Magyar Telekom korábban jelezte, a vizsgálat miatt a társaság 2005. évi pénzügyi jelentéseinek véglegesítése késést szenvedett, és ennek következtében a társaság és bizonyos leányvállalatai elmulasztottak és a jövőben is elmulaszthatnak bizonyos, az amerikai, a magyar vagy más vonatkozó jogszabály és rendelkezés által az auditált éves jelentések elkészítésére és benyújtására, valamint az éves közgyűlés megtartására vonatkozóan előírt határidőket.
A mai napig a társaságra 12 millió Ft bírságot róttak ki az említett késedelem miatt. A társaság tájékoztatta a vizsgálatról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét és Igazságügyminisztériumát, és kapcsolatban áll a fenti hatóságokkal a vizsgálat állását illetően, valamint a fenti hatóságok kérdéseit megválaszolja.