A NYSE belső vizsgálatát követően találkozott az államügyész és a tőzsde élén álló ideiglenes vezető John Reed. A kiszivárgott hírek szerint a börze megállapításai, - mely szerint jelentős összegeket jutattak indokolatlanul az egykori vezetőnek - arra indította az államügyészt, hogy a jogtalanul felvett fizetés kapcsán eljárást indítson. A törvényi felelősségre vonást Spitzer szerint akkor úszhatja meg legkönnyebben Grasso, ha visszafizeti a neki fizetett juttatásokat.
A tőzsdeelnök lépése a szakemberek szerint példaértékű lehet, hiszen a rekordösszegű fizetések az elmúlt időszakban korántsem voltak összhangban a vállalatok teljesítményével. Ennek következtében mind a befektetők, mind pedig az állami adminisztráció több országban szabályozásba kezdett.
Kapcsolódó anyagok
A New York-i tőzsdebotrány kronológiája
Felelősök lesznek a főnökök
Fizetési plafont vezetnek be
Ügyészségi vizsgálat a tőzsdeelnöki fizetés miatt
Eliot Spitzer New York államügyésze a törvény erejét is latba kívánja vetni annak érdekében, hogy Richard Grasso a New York Stock Exchange korábbi vezetője visszafizesse a botrányossá vált 140 millió dolláros juttatását.