Ez lesz az egyetlen olyan engedély, amellyel az Európai Unión belül fuvarozni lehet. Az Eurolicence a csatlakozás kezdetétől a fuvarozás nélkülözhetetlen dokumentuma, amelyet 2004 januárjától már folyamatosan átvehetnek a vállalkozók. Az Eurolicence-szel kapcsolatosan Székely András, a GKM főosztályvezetője nyilatkozott.
Mindenki kaphat Eurolicenc-et, aki a szakmában közismert hármas követelményrendszer normatív feltételeit teljesíti. Kérelemre adják ki a hatóságok, melyet a fuvarozóknak kell beterjeszteni. A jogszabálytervezetet már valamennyi érdekképviselet megkapta, a tervezethez érdemi kritikai észrevételt nem fűztek.
Korábban az engedélykiadások jogkörét a Központi Közlekedési Felügyelet gyakorolta. Jövő évtől már a megyei közlekedési felügyeleteknél beszerezhető, hogy a fuvarozóknak a lehető legkevesebb utánajárásuk legyen. Tehát ahol a belföldi árufuvarozói engedélyt kérték és kapták, ugyanott kapják meg az Eurolicence-et is, mely öt évig lesz érvényes.
Az Eurolicence nem érvényes közlekedési engedély nélkül, ha valaki az EU-ból egy harmadik országba, nem EU-tagállamba kíván fuvarozni. Például ha egy magyar fuvarozó Franciaországból Németországba akar fuvarozni, azt megteheti az Eurolicence birtokában, de ha Németországból Ukrajnába - amely nem EU-tagállam - kíván szállítani, akkor az Eurolicence mellé közlekedési engedély is szükséges. Tárgyalásokat folytattunk a német hatóságokkal, megállapodtunk abban, hogy kontingenst cserélünk az ilyen típusú fuvarokra. Az olaszokkal nem sikerült megállapodni semmilyen konstrukcióban.
Ezres nagyságrendben áll rendelkezésre a magyar fuvarozóknak ahhoz engedély, hogy az Eurolicence-szel Németországba menve fölpakoljanak és az ott felrakott árut Ukrajnába vagy Belorussziába vigyék úgy, hogy a honos országot nem érintik. Különbséget kell tenni olyan harmadik országos fuvarozás között, amely érinti vagy nem érinti a honos országot az EU-ból kifelé menet.
Mivel Olaszországgal nem sikerült megállapodni, így a csatlakozás után majd azok a fuvarfeladatok, amelyek például Olaszországból romániai vagy ukrajnai címre szólnak CEMT engedélyekkel bonyolódnak. Piacvédelmi okokra hivatkozva tagadja meg Olaszország. Megjegyzem, az olaszok egyetlen államnak sem biztosítanak ilyen típusú engedélyt, kivéve Németországot, de ezt is meg kívánják szüntetni. Ezért a rendelkezésünkre álló 330 olaszországi CEMT engedély (ami Olaszországra is érvényes az összkontingensből) 20 százalékát - a maximális mennyiséget - átváltottuk a jövő évre úgynevezett havi engedélyre. Így 66-szor 12 darab havi engedélyünk van, ami talán biztosítja azt, hogy az ezeket a fuvarozásokat bonyolítók hónapra bontva kapnak ilyen engedélyt.
Új engedélyt kapnak a fuvarozók
Az eurolicence-nek két funkciója van: egyrészt helyettesíti az európai uniós országokban a közlekedési engedélyeket, másrészt az úgynevezett nemzetközi árufuvarozói (tevékenységi) engedélyt is felváltja.