TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Egy 11 ezer négyzetméteres, 4,5 milliárd forintba került új üzemcsarnokot adott át a Wing Zrt. a fóti üzleti parkjában - az East Gate Business Parkban (EGBP) - a General Electricnek (GE).

A Wing a GE megbízásából, annak hosszú távú bérleti szerződése alapján 8 hónap alatt építette az új csarnokot, így az üzleti parkban már 17,5 ezer négyzetméter ipari ingatlan területet bérel a GE.

A mostani beruházás - 272 millió forintos uniós támogatás mellett - 4,5 milliárd forintba került. A projekt finanszírozója az Unicredit Bank volt. Az új csarnokban készülnek a GE gáz- és gőzturbinás villamos erőművek központi vezérlő egységei, illetve az üzemi területek mellett irodák és raktárak is épültek. A fejlesztéssel csúcsszínvonalú gyártóbázis valósult meg - áll a közleményben.

Az új csarnok átadásával a GE már 17,5 ezer négyzetméteren végzi tevékenységét a fóti ipari parkban. Ennek a teljes beruházási értéke 7 milliárd forint volt. A területen több mint száz új munkahely jött létre.

Az East Gate Business Parkban - a klasszikus logisztikai parkokkal ellentétben - elsősorban gyártó és termelő üzemek képviseltetik magukat, de azért megtalálhatók az irodai és raktári szolgáltatók is. Az üzleti park 36 hektáros területén eddig összesen 78 ezer négyzetméternyi csarnokterület épült fel, ami 140 ezer négyzetméterre fog bővülni.

MTI

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.