Gates már korábban is áldozott 300 millió dollárt a programra, de a terv teljes tízéves költsége eléri majd az 56 milliárdot. A programot az it-mogullal együtt Gordon Brown brit pénzügyminiszter és Olusegun Obasanjo nigériai elnök indította. Múlt héten a miniszter bejelentette, hogy az Egyesült Királyság mintegy 75 millió dollárt adományoz a betegség indiai legyőzésére - írja a BBC News. "Minden tizenötödik másodpercben egy ember úgy hal meg tuberkolózisban, hogy az megelőzhető lett volna" - mondta el Brown.
A pénzügyiminiszter és Obasanjo célja, hogy a betegség elleni küzdelmet a G8-ak és az Afrikai Unió egyik fő prioritásává emelje. "A globális terv életbevágó fontosságú Afrika számára, ahol a tuberkolózist negyvenhat országban nyilvánították közvetlen veszélyforrásnak 2005-ben" - mondta el az elnök.
Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) illetékese szerint előbb-utóbb sikerülni fog legyűrni a kórt. Jelenleg 15 szűrővizsgálati eljárás és 28 új gyógyszer fejlesztése folyik, melyek segítségével forradalmasítható és lerövidíthető a tuberkolózis kezelése - tette hozzá.