A nyugati országokban már a 80-as években elkezdődött az átrendeződés, azóta a diszkontbenzinkutak komoly piaci részesedésre tettek szert. Magyarországon ugyanakkor a piac még korántsem olyan telített, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában. Ezt jelzi az a tény is, hogy a hálózatokhoz tartozó kutakon az értékesített mennyiség évi 3 millió liter körül mozog. Általános vélekedés szerint többek között ezért sem várható nagyobb mértékű számbeli csökkenés, átrendeződésre azonban mindenképpen számítani lehet a következő két-három évben.
Hazánkban is lezajlott a kilencvenes évek közepén kezdődő koncentrációs folyamat, a szakértők szerint jelentősebb, teljes hálózatokat érintő felvásárlások már kevésbé valószínűek. Az erőviszonyok csak a hipermarketek térnyerésével tolódhatnak el, amelyek folyamatosan terjeszkednek. Ellentétben a hagyományos láncokkal, amelyek közül kevés vállalakozik zöldmezős beruházással új töltőállomás létrehozására, a Tesco, az Auchan és a Metro a már meglévő vagy épülő üzletek mellett hoz létre új benzinkutakat. A Tesco-Globál Áruházak Rt. az idén 10-15 közötti számban tervez új benzinkutat létesíteni - olvasható a Világgazdaságban.