A műanyagipari cégcsoport kedden a BÉT honlapján jelentette be a tranzakciót, amelynek eredményeként a leány 2006. január 31-i fordulónappal kikerül a cégcsoport konszolidációs köréből. A vevők kilétét a közlemény nem részletezte. A cég annyit közölt, hogy a Dexter Zrt. menedzsmentjének részvételével olyan tulajdonosi struktúra alakult ki, amelytől a Pannonplast vezetése a Dexter sikeres működését és a megmaradó kisebbségi tulajdonának értéknövekedését várja.
A Pannonplast úgy számol, hogy az értékesítés az év első negyedévében mintegy 25 millió forint veszteséget okoz a cégcsoport gazdálkodásában. A Dexter a 2005. évet 142 millió forint adózás előtti veszteséggel zárta, 2004-ben pedig 217 millió forint volt a vesztesége.
A Pannonplast csoport a 2005. évet a nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) szerint konszolidáltan 216 millió forint mínusszal zárta, szemben az egy évvel korábbi 1,9 milliárdos veszteséggel. A cégcsoport konszolidált árbevétele az előző évhez képest 17 százalékkal 22,036 milliárd forintra csökkent.