A Siemens a világon körülbelül 55 ezer embert foglalkoztat ebben az üzletágban, s az elmúlt fél évben már elkezdődött egy másfél ezer főt érintő leépítés. A most bejelentett lépés célja is a költségcsökkentés. Klaus Kleinfeld, Siemens-főnök a negyedévi eredmények csütörtöki ismertetésekor már célzott az újabb elbocsátásokra, de nagyságrendet nem nevezett meg. Mindenesetre a szektor eredménye 108 millió euróról 27 millió euróra esett vissza.
A Siemensnél elkerülhetetlennek nevezték az egy éven belüli második leépítési hullámot, s jelezték, hogy ez még nem az átszervezés vége. A technológiai változások következtében "2006-ban és a belátható jövőben" további termelési folyamatok válnak feleslegessé. A távközlési üzletágnak olyan biztató területekre kell összpontosítania, mint amilyen az interneten keresztüli televíziózás, vagy a szupergyors UMTS.
A kemény szanáló hírében álló Kleinfeld tavaly nyáron a tajvani BenQ cégnek "ajándékozta" a veszteséges handy-üzletet, s nem zárják ki, hogy a menedzser az üzletág további részeitől, vagy az egész üzletágtól meg akar válni. A Motorolát, az Ericssont, a Nokiát és a Nortelt emlegetik az érdeklődő cégek között. A Siemens 2004 végén összevonta mobiltelefonos és vezetékes üzletét. A legnagyobb német elektronikai konszernnek fejfájást okoz az informatikai technológiával (IT) foglalkozó SBS leányvállalat is. Nem véletlen, hogy az IT üzletág az egyetlen kifejezetten veszteséges divízió a Siemensnél.