A Jászplasztik hárommilliárd forint értékű beruházással épült üzeme a parkban működő egyik cégóriás, a svéd Electrolux beszállító cége lesz, míg az osztrák cég színező termékeket gyárt majd a 700 millió forintos befektetéssel létrehozott gyárában - mondta a Nyíregyházi Ipari Park Kft. vezetője.
Kiemelte: ezzel tizenháromra nő a 100 hektáros területen már működő cégek száma, amelyek a két új üzemmel együtt közel ötezer dolgozót foglalkoztatnak majd. Diczkó József elmondta: a nyírségi ipari parkban jelenleg mindössze 7,2 hektár beépíthető szabad terület található, ezért megkezdték a terület újabb 100 hektárral történő bővítését.
Plusz 50 hektár még a nyáron
Még a nyáron szeretnék az első ötven hektárt biztosítani, a második félévben pedig meg is kezdik annak közművesítését. A termelői infrastruktúra kiépítésére egy projektcéget hoztak létre, amelynek az ipari park kft. mellett egy fővárosi vállalkozás - nevét csak később hozzák nyilvánosságra - a másik társtulajdonosa. A költségeket a projektcég finanszírozza majd és értékesíti a közművesített területet a további ipari befektetőknek.
Eddig 60 milliárd forintnyi beruházás valósult meg
Az eladott területen 2005 végéig 60 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, s az új munkahelyek létrehozásával 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi mutató a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen - tette hozzá Diczkó József.