2p

Két-három héten belül újraindulhatnak Magyarországról az Egyiptomba tartó charterjáratok, miután a Külügyminisztérium levette az egyiptomi tengerparti üdülőhelyeket az utazásra nem ajánlott I-es kategóriából - mondta el az MTI kérdésére Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke hétfőn.

Zám Tibor, a Best Reisen irodavezetője ismertette: március 20-án szeretnék elindítani a kényszerszünet utáni első charterútjukat, ha lesz rá elég jelentkező. A Külügyminisztérium hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy "fokozott körültekintés mellett" újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti szállodai üdülés Egyiptomban a Vörös-tenger vidékén. A tárca utazási felhívásában ugyanakkor nem javasolta a beutazást az észak-afrikai ország nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailija), valamint Felső-Egyiptomba. Szintén nem javasoltak a Luxorba tervezett kirándulások, a nílusi hajóutak, továbbá a szállodán kívüli programok, valamint a belföldi egyéni utazások. Egyiptom többi részét a II-es (fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek) kategóriába sorolta át a minisztérium a korábbi I-es, utazásra nem javasolt térségek kategóriájából.

A Külügyminisztérium hangsúlyozta: a biztonsági helyzet romlása indokolt esetben maga után vonhatja a biztonsági besorolás és utazási tanács azonnali módosítását. A Külügyminisztérium január 31-én az egyiptomi nagyvárosok biztonsági helyzetének romlása és a közbiztonsági helyzet kiszámíthatatlan kimenetele miatt - a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével való egyeztetést követően - sorolta I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába Egyiptomot.

Az egyiptomi népfelkelés január 25-én kezdődött, 11 nappal azután, hogy a "jázminos forradalom" menekülésre kényszerítette Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnököt. A biztonsági erők és a tüntetők összecsapásaiban mintegy 300-an meghaltak, a sebesültek száma több ezerre tehető.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!