1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kitűnő üzleti évet zárhat az idén a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt., az utasszám az idén megközelíthető az ötmilliót - mondta el Hárskuti János, a társaság vezérigazgatója.

Az idén az első háromnegyed évben az utasforgalom 8,3, a gépforgalom 12 százalékkal növekedett az előző évhez képest, amit az első félévben az iraki háború és a SARS-vírus okozta gondok miatt nem reméltek – számolt be az MTI.

A vezérigazgató ismertetése szerint a 2 C terminál megépítésével az utasforgalom alakulásától függően foglalkoznak, a cargo üzletág fejlesztését azonban kitörési pontnak nevezte Kepecs György, az rt. elnöke. Hozzátette: az új cargo terminált várhatóan 2005 első félévében megnyitják.

A társaságnál vizsgálják a Ferihegy 1-es terminál újranyitásának lehetőségét, amihez mintegy 2-3 milliárd forintos fejlesztésre lenne szükség. A cargo terminál megépítése mintegy hatmilliárd forintba kerülhet, a beruházásban való részvételről a társaság egyeztet a Malévvel is. Kepecs György megerősítette, hogy várhatóan jövőre készül el az új parkolóház megépítésének megvalósíthatósági terve.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!