3p

Miközben a társadalmi felelősségvállalás egyre nagyobb hangsúlyt kap a legnagyobb magyarországi vállalatoknál is, ennek bizonyos szegmensei továbbra is gyerekcipőben járnak. A cégek társadalmi befektetéseinek egyik legnagyobb potenciállal rendelkező formája, az önkéntes munka még nem foglalta el az őt megillető helyet hazánkban.

Az Európai Bizottság által 2011-ben meghirdetett Európai Önkéntesség Éve érezhető lökést adott az önkéntességnek. Mivel ebben a témában a önkéntességgel kapcsolatos kutatások főleg a civil szférára irányultak, a Magyar Adományozói Fórum (MAF) egy széleskörű felmérés során hazánk TOP200 vállalatainak önkéntességhez kapcsolódó gyakorlatát vizsgálta meg 2011 tavaszán. A kutatás igazolja, hogy bár a CSR egyre nagyobb teret hódít a vállalatok körében, mégis a cégek társadalmi befektetéseinek egyik legnagyobb potenciállal rendelkező formája, az önkéntes munka még nem foglalta el az őt megillető helyet hazánkban.

A munkatársak önkéntes munkavégzése is szerves része egy vállalat társadalmi befektetéseinek, így CSR stratégiájának, ezért térképezte fel a MAF idén az önkéntességhez kapcsolódó tevékenységeket a hazai TOP200 vállalat körében. A MAF kérdéseire összesen 38 vállalat válaszolt, mivel a megkeresett cégek több mint 2/3-a még nem, vagy csak ad-hoc jelleggel szervez önkéntes tevékenységeket. A vállalati és az egyéni önkéntesség közötti elmosódó határvonalat tükrözi, hogy mindössze 15 cégnél történik az önkéntes munka végzése munkaidőben.

Egyértelműen pozitív tény, hogy a válaszadó vállalatok 80 százaléka proaktívan keresi az önkéntességhez kapcsolódó támogatási lehetőségeket. A támogatási forma jellegéből adódóan a feladatok kiválasztásában főleg a munkavállalók vesznek részt, de a menedzsment is meghatározó szerepet játszik a kezdeményezésekben, ami elősegíti a kapcsolódást az üzleti és CSR célokhoz.
Az önkéntes programok fő céljaként a vállalatok több mint 2/3-a a csapatépítést jelölte meg. Ezt követi szorosan a reputáció, a vállalati imidzs növelése. Ezzel összhangban van az önkéntes tevékenységek jellege is, amely a válaszadó cégek 63 százaléknál csoportos és főleg fizikai jellegű tevékenységet fed le, ami arra utal, hogy a vállalatok még nem fedezték fel azokat a lehetőségeket, amelyekkel munkatársaik üzleti-szakmai tapasztalatait forgathatják vissza a társadalomba.

A vállalatok leggyakrabban a környezetvédelmet jelölték meg fő támogatási területként, ezt követik a szociális területek, és az oktatásügy. A vállalatok támogatási tevékenységének tudatosságára utal, hogy a válaszadók majd 60 százaléka számszerűsíti a vállalati önkéntes tevékenységet, de annak értékét már csak 23 százalékuk számítja be az éves vállalati támogatások értékébe. Az önkéntes munka hatását is mindössze 16 vállalat követi nyomon.

A válaszadó vállalatok többsége évente több mint 500 óra feletti önkéntes munkát végez, melynek értéke a cégek több mint felénél meghaladja a 2 millió forintot. Elgondolkodtató, hogy a gazdasági válságot követően a válaszadók közel 65 százalékánál nem növekedett az önkéntes tevékenység, de ugyanennyien tervezik idén az önkéntes munkaórák számának növelését, ami valószínűleg azt tükrözi, hogy az Európai Önkéntesség Éve kiemelt hangsúlyt kapott a médiában és a kormányzat részéről is.

A teljes tanulmány letölthető formában

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!