5p

A magyarországi vállalatok a gazdasági válság nehézségei ellenére is ragaszkodnak a vidéki ipari parkokban kialakított telephelyeikhez, néhány cég pedig kifejezetten a működési terület növelésével készül a válság utáni időkre - derült ki az MTI által megkeresett ipari parkok üzemeltetőinek véleményéből.

A Győri Ipari Parkban a negatív tendenciákat számos társaság cégcsoporton belüli profilváltással, míg mások fejlesztésekkel igyekeznek kivédeni. A területen nem került sor üzem bezárásra, noha az itt működő, összesen mintegy 5 ezer embert foglalkoztató vállalkozások 10 százalék körüli leépítést hajtottak végre a gazdasági válság hatására - mondta Balogh László, a parkot működtető  Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Hangsúlyozta: a parkot müködtető társaság is "előre menekül", a cég 2008-ban 17 hektárral bővítette területét, ahol a nyár folyamán megkezdi az infrastruktúra kiépítését. Az összesen 650-700 millió forintba kerülő beruházást azért nem halasztják el, mert úgy látják, van igény területre a beruházók részéről - fűzte hozzá. Az ügyvezető igazgató szólt arról is, hogy jelenleg nyolc beruházás van folyamatban a park területén, amelyekbe három - kisebb, speciális területekkel foglalkozó - vállalkozás már a válság kitörése után fogott.

Miskolc arra számít, hogy a válság után megélénkül a kereslet az üres, beruházásra alkalmas közművesített ipari területek iránt. A város vezetése szerint a jövőre kell összpontosítani, hiszen ha nem lesznek meg a feltételei annak, hogy a vállalkozások megfelelő helyen letelepedjenek és munkahelyeket teremtsenek, akkor nincs módja az előrelépésnek. A városnak már 2005-óta van egy - 68,5 hektáros - ipari parkja, amely már csaknem teljesen megtelt, és egyelőre senki sem jelezte, hogy távozna a krízis miatt. A növekvő befektetői igények, és a betelepülők nagy száma miatt ráadásul márciusban átadták az 1,3 milliárd forintból kialakított Mechatronikai Ipari Parkot is, amely mintegy 700 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Tervben.

A Tiszaújvárosi Ipari Parkban működő vállalkozások szintén nem jelezték, hogy máshová telepítenék telephelyeiket, az egyik itt működő cég pedig további egy hektáros bővítést tervez a területén - mondta Marozsák Péter, az ipari parkot működtető TiszaSzolg Kft. ügyvezetője. A városi önkormányzat tulajdonában lévő cég vezetője ugyanakkor megjegyezte: a pénzügyi-gazdasági válság óta nem jelentkezett új befektető. Aláhúzta: a 140 hektáros, teljes közműves ipari parkban 15 cég működik, ugyanennyi pedig már parcellát vásárolt, tehát szándéka a beruházás. A 2007-es mérleg szerint az itt megtelepült vállalkozások 177 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le - fűzte hozzá.

Az Egri Ipari Park Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében április 3-án félmilliárd forint értékű támogatásban részesült.  Az uniós forrás összességében 1,5 milliárd forint értékű infrastruktúra fejlesztést tesz lehetővé. A mintegy 100 hektár területű parkban több mint 60 vállalkozás működik, amelyek kétezer embert foglalkoztatnak, és együttes árbevételük eléri az évi 120 milliárd forintot. A fejlesztéstől azt várják, hogy a kiépülő raktárbázis, illetve az újabb betelepülők további 300 munkahelyet hoznak létre a területen.

Balassagyarmaton az összes területet értékesítették az ipari parkban, de több befektető már inkább továbbadná a telephelyét. Működő, és már létszámleépítést is végrehajtó papíripari vállalkozás éppúgy továbbadná a területét, mint a három tervezett autószalon tulajdonosai.

A salgótarjáni ipari parkban nyolc zöldmezős beruházás valósult meg, a legrosszabb helyzetben jelenleg az autóipari beszállítók vannak. A Városüzemeltetési Kft.-nél azt érzékelik, hogy a cégeknek két-három hónapos elmaradásaik vannak a közös költség és villanyszámla kifizetésében. A Mitsuba Kft. februártól négyórás munkahétre állt át, ami a bérek 20 százalékos csökkentésével járt. Az ipari parkot üzemeltető Salgó Vagyon Kft. honlapján öt céget jelöl meg, amelyek 2009-ben kezdik meg működésüket a területen.

Tóth János, az Ipari Parkok Egyesületének elnöke korábban az MTI-nek elmondta: a válság érzékenyen érinti az ipari parkokban működő mintegy 3 ezer vállalat jelentős részét. Az egyesület szerint a válságkezelésre létrejövő új kormánynak is fontos tényezőként kell kezelnie az innovációt, a kreativitást.

Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára április 6-án jelentette be, hogy a kormány európai uniós forrásból összesen 37 milliárd forint támogatást nyújt telephelyek modernizálására és foglalkoztatást generáló beruházásokra. Az államtitkár szerint a nagyobb foglalkoztatást biztosító 20 milliárd forintos egyedi iparfejlesztési támogatásokból infrastruktúra fejlesztésre is lehet fordítani, például ipari parkok elérhetőségének javítására, a gyártók és szolgáltatók letelepülési körülményeinek javítására.

Az NFGM adatai szerint Magyarországon jelenleg 206 ipari park működik, összterületük meghaladja a 12 ezer hektárt. Az ipari parkokban foglalkoztatottak aránya az ipari foglalkoztatottakhoz viszonyítva évről évre növekszik, 2007-ben ez az arány 26,7 százalékra emelkedett. A magyarországi ipari parkok fejlesztésére az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007-2008-ban 38,564 milliárd forint forrás állt rendelkezésre, 2009-2010-ben 16,997 milliárd forintot szánnak erre a célra. A gazdasági minisztérium április 4-én írta ki a 2009. évi pályázatot az ipari park cím elnyerésére, a jelentkezést július 15-éig lehet beadni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!