3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyar gazdaság ígéretes pályán áll, de új kihívásokkal kell szembenéznie - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Járműipar 2016 címmel megrendezett Portfolió portál és a Magyar Gépipari Egyesület (MAGE) konferencián.

A miniszter kifejtette: új kihívást jelent a munkaerőpiac megváltozása, a bérfelzárkóztatás a versenyképesség javításához, az oktatás-képzés átalakítása a szakemberek biztosítására. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a következő években a gyártási folyamat egyre inkább a digitalizációra épül, ennek hatása Magyarországon is megjelenik. Számítások szerint a mintegy 4 millió munkahelyből 350-400 ezer szűnhet meg a digitalizáció elterjedése miatt, a képzést pedig úgy kell megoldani, hogy a felszabaduló munkavállalók képesek legyenek más szakmában elhelyezkedni.

Varga Mihály elmondta, hogy a növekedés biztosításához, a versenyképesség javításához elengedhetetlen a bérfelzárkóztatás, ezért általános bérnövekedésre tesznek javaslatot. Elképzelhetőnek nevezett egy olyan köztehermérséklést, amely lehetőséget adna a munkaadóknak a béremelésre, illetve 2-3 éves bérfelzárkóztatási program elfogadását, amelynek megvalósításához járulékkedvezményt biztosítana az állam.

Varga Mihály szólt arról, hogy a mostani 220 ezer munkanélküli visszavezetése a munkaerőpiacra átgondolt képzési programot kíván, az európai és hazai forrásokkal olyan képzést kell támogatni, amely az onnan kikerülő szakemberekkel a magas hozzáadott értéket termelő ágazatokat segíti.

A járműiparról szólva Varga Mihály rámutatott, hogy az ágazat segítette a magyar gazdaság kilábalását a 2008-as válságból, Magyarországon 700 járműipari vállalat működik, ezek közvetlenül 144 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a járműipar tavaly 17,2 százalékkal növelte teljesítményét, az ágazat évente mintegy 800 milliárd forint termelési értéket állít elő. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a járműipari hazai beszállítóknak is egyre inkább be kell kapcsolódniuk a kutatás-fejlesztésbe követve az ágazati tendenciát.

Ezekre az autókra járhat állami támogatás

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára rámutatott arra, hogy a jövőben teljesen átalakult a járműgyártás, az elektromos járművek, az autonóm vezetés, a magasabb automatizálás, a telekommunikáció, a kiberbiztonság kerül előtérbe, és erre tudatos piacépítéssel a munkaerőpiaci képzésnek és a hazai beszállítói iparnak is fel kell készülnie.

Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az autóiparban beszállító kis- és középvállalkozásokra jellemző a valódi piaci tőke hiánya és a generációváltás. Hangsúlyozta, hogy a tőkepiacon most van finanszírozási lehetőség, alacsony a hitelkamat, állami hitelprogramok működnek, és szerinte ezzel a lehetőséggel élni kell.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!