A cégnek mindössze annyit kell tennie, hogy átutalja az utalványok értékét a kibocsátóhoz, amely kiállítja a kért számú elektronikus kártyát, s ezek keretét azután minden hónapban fel lehet tölteni.
A rendszer az utalványokat fogadó vendéglátóhelynek is korszerűbb megoldást jelent: a papíralapú tikettel ellentétben nem kell több hetet várniuk arra, hogy pénzükhöz jussanak, mivel az elszámolás és az adminisztráció elektronikus úton zajlik. A hagyományos utalványokat ugyanis össze kell gyűjteni, postázni kell, s csak ezt követően kaphatják meg a levásárolt összeget.
A kártya egyik nagy előnye, hogy azzal pontosan annyit fizethetnek, amennyiért vásároltak. Ma a több címletben kiadott utalványokkal ez a legtöbb esetben nem lehetséges, mivel a beváltóhelyek azokból nem adhatnak vissza.
Az újdonság jövője szempontjából fontos kérdés, hogy az elfogadó terminálok milyen ütemben terjednek. A Pannon Tikett tervei szerint év végére már több mint 600 helyen lehet majd az új, kártya alapú megoldással fizetni. Ezzel együtt ahogy a bankkártya, mint fizetőeszköz sem szorította ki teljesen a papírpénzt, úgy nyilván ResTikett terminál sem lesz mindenütt.
A kibocsátó cég derülátó, és 4-6 éves távlatban a piac 50-70 százalékát tervezi az újdonsággal elhódítani. Ez a becslés persze azzal számol, hogy Nyugat-Európához hasonlóan a jelenlegi 10 ezer forintról hazánkban is tovább emelkedik az adómentes étkezési hozzájárulás összeghatára.